Igaz történet rólam ?

Bár sokan nem gondolják, de bizony keményen megküzdöttem azért, hogy a nőiségemben megtaláljam magam.
Gyerekként a fiúk társaságát kerestem, ninjasat játszottam ??, túráztam és intenzíven sportoltam. Ugyan gyönyörű hosszú hajam volt, de a lágy nőiesség helyett, egy ‘kemény vagyok’ stílust képviseltem.

Aztán kamaszként eljött annak a vágya, hogy felfigyeljenek rám a fiúk ?, de mivel túl harcias és megközelíthetetlen voltam, ezért esélyük sem volt. Amit persze én úgy dekódoltam, hogy nem vagyok szép, nem vagyok vonzó “a kutyának se kellek”. ?
.
Ezek a tapasztalások drasztikusan befolyásolták a szerelmi életemet, a párkapcsolataim minőségét. Mindig szinten alul választottam és olyanokat, akiket valamilyen módon meg kellett menteni… Értelem szerűen nem voltam boldog és nem voltam megbecsülve a párkapcsolataimban. Ezek miatt szép lassan és megállíthatatlanul az évek hosszú sora alatt lecsúsztam a „mérhetetlenül kevés vagyok” barlangjának a legmélyére.
 
? A sok-sok fájdalom, sírás és önutálat után egy napon úgy döntöttem, hogy ez nem maradhat így. Keményen szembe néztem magammal, az önsajnálatommal és azt mondtam, hogy itt az ideje felállnom és kimászni a barlangom mélyéről.
Nem választottam újra kapcsolatot, hanem tudatosan egyedül maradtam önmagammal és megindult a lépcső vájása a barlangom falába, hogy ki tudjak mászni onnan.
.

Hosszú út volt, sok-sok elkeseredéssel, szomorúsággal.

Aztán egyszer csak észrevétlenül megérkezett az életembe a társ ?, a Férfi. Mielőtt még azt gondolnád, hogy addigra teljesen kész voltam az önmagamhoz való visszatalálásban, az előző kapcsolataim feldolgozásában és a nőiségem kiteljesítésében… hát bizony nem így volt.
A mostani kapcsolatom számtalan sebre, nyomógombra rámutatott. Ez volt az igazi próba, a gyakorlati vizsga, hogy akkor mit is akarok én, mit is választok éles helyzetben.
Az előzetes, hosszú évek alatt végzett önmunka volt a belépő erre a szintre.
.
Kérlek ne gondold azt, hogy akkor semmi értelme most önmagaddal foglalkozni, hiszen úgyis a kapcsolatban derül ki minden.
☝️ Bizony nagyon is fontos az előzetes munka!
Ugyanis az, hogy te milyen szintre hozod az önbecsülésedet, a nőiséged tiszteletét, az fogja meghatározni, hogy milyen párt fogsz invitálni és ki az, akit be tudsz engedni az életedbe.
.
Tomival egy olyan társ érkezett, aki elképesztően csodálatos gyógyító teret tud tartani. ?A béke, a türelem, az az ősi megértés és bölcsesség ami benne van, megfizethetetlen. ?
Ő képes volt arra, hogy tartsa a teret kettőnknek, tartsa a teret nekem, hogy lehetőségem legyen arra, hogy elvégezzem a munkát önmagamon. Hiszen amit nekem kell megoldanom magamban, azzal nekem kell dolgoznom.
Elképesztő volt megtapasztalni, hogy egy ilyen társ mellett, egy ilyen energetikai kapcsolódásban mekkora mértékben voltam képes felgyorsítani az önmunkámat. Ami a kapcsolatunk elején 1 napig is eltartott, azt most már percek alatt meglépem önmagamban, feloldom önmagamban.
.
És nem, nem vagyok még kész. De az út, amin járok, már örömteli sok-sok ajándékkal és szívesen haladok rajta. ☺️ Elmondhatom azt, hogy Boldog vagyok. ?
.

Ezért érdemes az előzetes munkát elvégezni:

  • Nem mindegy, hogy társ vagy csak egy barát érkezik.
  • Nem mindegy, hogy veled együtt, vagy akár néha egyedül is képes megtartani a teret, ahol vissza tudsz találni önmagadhoz, vagy csak elvenni akar.
  • Nem mindegy, hogy elismer, támogat, kifejezi a szeretetét és nagyrabecsülését úgy, ahogy az a te szeretet nyelved, vagy csak saját magára figyel.
  • Nem mindegy, hogy értékel, tisztel, megbecsül téged mint Nőt, vagy csak azt nézi, hogy ő milyen ideált akar maga mellett.
 .
A nőiségem újjáépítése két fronton történt.
  1. Gyógyítottam a gondolataimat, hitrendszereimet, az önmagammal való viselkedésemet.
  2. És elkezdtem ápolni, megerősíteni a külső szépségemet, a testemmel való kapcsolatomat.
 .
MERT LEHET JÖNNI HANGZATOS ELMÉLETEKKEL, HOGY NEM FONTOS A KÜLSŐ.
De őszintén – csak így egymás közt valljuk be -, ez oltári nagy hazugság.
Hazugság, amit főként olyan elkeseredett nők vallanak, akik úgy érzik képtelenek – és sokszor nem is hajlandóak – erőfeszítést bele tenni abba, hogy megváltoztassák a testükkel való kapcsolatukat. Nem hajlandóak ránézni, hogy miből működtek eddig, hol vettek magukra női felmenőktől terheket, hol cipelik és ezáltal csúfítják magukat mások nézőpontjai miatt.
.
A szépség igenis fontos. Nagyon fontos!
Nem egy általános standard alapján, amit a média hirdet, hanem annak a belső megélése, hogy szép vagyok. Sőt nem csak szép vagyok, hanem egyenesen szexi, vonzó, igazi bombázó vagyok, azaz önazonos NŐ vagyok. ?
Olyan NŐ vagyok, akit nem kell szégyellni, nem kell rejtegetni, nem kell dugdosni mások elől. Büszkén, örömmel és könnyedén vállalva, hogy az vagyok, aki vagyok, és a belső megélésem az, hogy igazán rendben vagyok magammal.
 .
? A fókuszban a Nő programom azon bölcsességeket, tudást és gyakorlatokat tartalmazza, amiken végig használtam, amik által eljutottam oda, ahol most vagyok. Őszinte szívvel ajánlom neked, hogy indulj el ezen az úton. Nem leszel egyedül. Veled leszek végig, támogatlak végig.
 
Szeretettel,
Melinda
 

 



Önismeret Nőknek és Vállalkozónőknek

 

E-mail: melinda[kukac]eletorom-onismeretnoknek.hu
Tel.: +36/20-411-7532
Instagram: https://www.instagram.com/melinda.majoros/

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük