A jövő nem fogja jóvá tenni azt, amit a jelenben elmulasztottál!
Mentoráld magad és teremts egy jobb életet.
Eredményes jövőt teremtő tréning, coaching eszközökkel.
Itt az ideje a cselekvésnek és annak, hogy támogatóan önmagad felé fordulj.
Az igényes és eredményes életet élni akarók Nők nagy részénél jelent komoly kihívást, hogy megtalálják a számukra megfelelő egyensúlyt a munkahelyi kötelezettségek és a magánéletük között. Gyakran tapasztalják, hogy túlterheltek és nehezen húzzák meg a határt a munka és a pihenés között, ami romboló hatással van az életminőségükre és a személyes boldogságukra.
Ezek a csodálatos nők karrierjük és életük építése során napi szinten szembesülnek a stressz és a tonnányi feladat kihívásaival. Az állandó nyomás, a határidők betartása, a munkahelyi elvárások és a kollegiális feszültségek kezelése hosszú távon extrém mód kimerítő számukra mind mentálisan, mind fizikálisan. Mindezt megfejeli a magánéletbeli elvárásoknak való megfelelés is.
Épp ezért a mielőbbi változtatás elengedhetetlen, ha valóban örömteliek, munkájukban eredményesek, fizikailag egészségesek akarnak lenni, mégpedig úgy, hogy közben kiegyensúlyozott életet élnek.
Kevesen hajlandóak ránézni arra, hogy képtelenség többet és mást kivenni az életükből, mint amit bele tettek – legyen szó a karrierükről vagy a magánéletükről.
Az emberek 90%-a ragaszkodik a megszokásaihoz gondolati és fizikai szinten is, ami kiszolgáltatottá teszi őket.
Az elmúlt években kialakult helyzetek (járvány, háború, gazdasági bizonytalanság) és az előttünk álló események, kérlelhetetlenül bele tolta az arcunkba azt a tényt, hogy csak abból gazdálkodhatunk, amivel rendelkezünk, és ha az nem megfelelő, akkor csak szorongató élethelyzeteket tudunk teremteni.

Az erő, a határozottság, az önbizalom, a rugalmasság, a stabilitás és a nyugalom, ami a kiegyensúlyozott élethez és az örömöt nyújtó karrierhez kell, az mindenkiben, így benned is megtalálható, de tenned kell értük!
Ezeket a készségeket és belső potenciálokat akkor tudod a felszínre emelni és működtetni, ha a megfelelő eszköztárral feltérképezed és törlöd azokat a viselkedésbeli sémákat (szokásokat) és gondolati automatizmusokat, amik eddig akadályként tornyosultak az életed és a karriered előtt.
A feladatok érthetőek és könnyedén végrehajthatók, én szívesen foglalkoztam velük. Jobban éreztem magam a feladatok elvégzése közben és után.
A hozzáállásom a dolgokhoz pozitívabb és nyitottabb lett. Végtelen hálával tölt el, amit általa kaptam.
Az önmagammal és a testemmel is sokat javult a kapcsolatom. Hálás szívvel köszönöm és szeretettel ajánlom mindenkinek."

Számtalan kudarccal, fájdalommal és bukással lennék szegényebb,
ha mindazt a gyakorlati és elméleti tudást, ami most a birtokomban van, már a 30-as éveim elején is használhattam volna. Mennyivel könnyebb lett volna, ha nem tettem volna meg bizonyos hibás lépéseket és nem halogattam volna el fontos döntéseket.
De nem csak kudarcokkal és fájdalmakkal lennék szegényebb, hanem számtalan csodás megéléssel, sikerrel és eredménnyel lennék gazdagabb.
Tény, hogy a jelenben mindig okosabbak vagyunk, mint a múltban. Ez a tapasztalatoknak és a megfelelő információk megszerzésének (tanulásnak) köszönhető – már ha hajlandóak vagyunk tanulni.
Ma már tudom, hogy mi az, amire figyelnem kell, mi az, amit el kell kerülnöm és mi az, amit meg kell tennem (és azt hogyan) azért, hogy öröm, anyagi jólét, egyensúly és elégedettség legyen jelen az életemben és bizony bennem is.
Majoros Melinda vagyok, szemléletfejlesztő Coach, életvezetési tanácsadó, számmisztika elemző, Access Bars® kezelő, női jóga oktató.
2013 óta foglalkozom emberekkel, és az őket érintő problémák megoldásával, feloldásával. Az ez előtti időszakom az önfelfedezésről és a saját mélységeim megismeréséről és elfogadásáról szólt.
Számtalan egyéni és csoportos tréninget tartottam, melynek fókuszában az önismeret, a szemléletmód váltás, a gondolkodásbeli struktúra feltérképezése és új – a személyiséget támogató – nézőpontok felépítése állt. Sokat foglalkoztunk a női önbizalom helyreállításával, a párkapcsolati és kommunikációs elakadásokkal, a rosszul rögzült gondolkodási minták felismerésével és átírásával.
Saját életem eseményein keresztül kellett megtapasztalnom, hogy mennyire fontos az, ami az elménkbe lakozik hitrendszerként, meggyőződésként és az, ahogyan önmagunkhoz viszonyulunk. Egy-egy berögzült gondolkodási minta képes romba dönteni az egész életünket és újabb és újabb – ismétlődő – kudarcsorozatot teremteni.
Több, mint 13 három csoportot vezettem végig a Női Önismereti kurzuson, mely egy 7 hónapos, mélyen átalakító önismereti utazás.
Tartottam táborokat felnőtteknek és vendég előadóként tanítottam kamasz táborokban is és felnőtt táborokban is.
Vezettem női köröket, tanítom is a „Női körvezetés” csodás művészetét.
A nőiség megélését segítem a „Szakrális Nő Útja” online képzésben.
És vállalkozókat indítottam el az online világban a „Hogyan dolgozz online, ha szolgáltató vagy” képzéssel.
Az Access Consciousness és szemléletfejlesztő coaching módszertanával olyan meghatározó eszköztárral tudom segíteni a hozzám fordulókat, amik garantálják a sikereket és az eredményeket.
Folyamatosan tanulok és újabb és újabb eszközöket, irányzatokat ismerek meg. Mivel végtelenül kíváncsi vagyok az élet összefüggéseire, az ember működésére és a mikro/makrokozmosz titkaira, ezért számomra a tanulás egy csodálatos hobbi. Tudom, hogy soha nem fogom megunni és abba hagyni.
5 téma, mely jelentősen meghatározza az életedet
⇓
gyakorlatorientált képzésben
⇓
hatékony önismereti és coaching eszközökkel tálalva
A Szemléletfejlesztő Self-Coaching segít abban, hogy az érzelmi skálán a jó érzések irányába indulj el, miközben felismered az erősségeidet és célzottan és tudatosan erősíted azokat a területeidet, amikben jelenleg nem teljesítesz olyan jól, mint szeretnél.
Nincs olyan, hogy késő!
Mindig van értelme tenni azért, hogy megjelenjen az életedben az elégedettséget adó siker, a szívedet melengető boldogság, és a belülről fakadó, megingathatatlan magabiztosság, hogy bármire képes vagy!
Tény, mindezekért tenned kell. Szükség van arra, hogy módszeresen és kitartóan bele tedd azt a munkát, ami által meg tudod valósítani. Ha azt az utat keresed, ami befektetett munka és energia nélkül adja meg a változást, az eredményeket és a sikert, akkor rossz helyen jár. Bár ha megtalálod, szólj nekem is 😉
MIT AD A SZEMLÉLETFEJLESZTŐ SELF-COACHING NEKED?
A self-coaching számos előnnyel jár és segítségével hatékonyan tudod fejleszteni magadat:
- Önismeret mélyítése:
A szemléletfejlesztő coaching lehetőséget ad arra, hogy jobban megismerd önmagadat, felismerd erősségeidet, gyengeségeidet, értékeidet és céljaidat. Ezáltal tisztábban látod, hogy milyen változásokra van szükséged a személyes fejlődésed és értékességed növelése (pl. karrier területén) érdekében. - Célok meghatározása és azok elérése:
A szemléletfejlesztő coaching segít abban, hogy felismerd mire vágysz, mi az, amit célként kitűzz magad elé, valamint megtanítja hogyan érd el őket. Önmagad motiválása és a hatékonyságod növelésével fokozatosan haladsz a kitűzött célok felé. - Megoldáskeresés:
A szemléletfejlesztő coachingnak köszönhetően képes leszel azokra a dolgokra koncentrálni, amik téged érintenek. Fel fogod ismerni, hogy melyek azok a nehézségek és problémák, amik nem hozzád tartoznak és azokat tudatosan el fogod tudni engedni. Többé már nem viszi el az energiáidat mások életének menedzselése. Megtanulod hogyan találj hatékony megoldásokat, hogyan kezeld az akadályokat, és hogyan menedzseld jól az életedet. - Önbizalom és motiváció erősítése:
A szemléletfejlesztő coaching lehetővé teszi számodra, hogy megtapasztald a saját erődet és felismerd a képességeidet. Amikor sikeresen alkalmazod a coaching technikákat, ugrásszerűen nő meg az önbizalmad és a motivációd, ami hozzájárult a sikeres életvitelhez. - Életminőség javítása:
A szemléletfejlesztő coaching által képes vagy átlépni a korlátaidat, javítani kapcsolataid minőségén, növelni a boldogságérzetedet és általában magasabb szintre emelni az életminőségedet. A saját erőforrásaidra támaszkodva és rendszeresen gyakorolva a szemléletfejlesztő coachingot, széles körben pozitív változásokat tudsz elérni életed minden területén.
Amikor választottam ezt a képzést, sok kétség volt bennem, hogy vajon tényleg tud-e nekem segíteni, jobban mondva, képes leszek-e hasznosítani mindazt a tudást, amit itt kapok. Ekkor még nem tudtam, hogy ha egy rendszer jól fel van építve, akkor igazából nekem csak követnem kell a vezetést, és az eredmények szinte maguktól születnek meg.
Minden egyes lecke önmagában egyszerű volt és érthető. Igen, bele kellett tennem az időmet, az energiámat. Gondolkoznom kellett, és ránézni mindarra, ami felszínre jött, de mindent megkaptam, ami ahhoz kellett, hogy haladjak.
Az önismeretet, és az így létrehozott lehetőségeket nem adják ingyen. Meg kell dolgoznunk érte. De ha megtettük, onnantól fogva már a miénk. Az út elején fogalmunk sincs arról, hogy mekkora kincseket és lehetőségeket rejt maga az út. Ezeket csak akkor kapjuk meg, ha végig megyünk rajta.
Én őszinte szívvel ajánlom mindenkinek a Self-Coachingot, aki erősítené az önbizalmát és tetterejét, és egy magabiztos, belső erőt akar létrehozni, amire mindig támaszkodhat.

AZ 5 TÉMA, AMIT EZEN A TANFOLYAMON KIVESÉZÜNK
» erősségek, készségek, képességek ⇒ mi minden szunnyad benned » értékek és értékrendek ⇒ életed mozgatórúgóinak az alapjai » önbizalom és önértékelés ⇒ alappillérek, melyek nélkül elveszel a világban (fejlesztés, erősítés) » coaching alapú, izgalmas önismereti és mentális gyakorlatok
» az elméd felépítése és működés ⇒ ami az elmédben van, az van a valóságodban is » tudatos elméd, tudatalatti elméd ⇒ amit eddig nem tudtál róluk » a kérdezés művészete és a kérdésekben rejlő erő ⇒ Erőt adó, vagy erőt elevő kérdéseket használsz? Éber vagy rájuk? » a hitrendszereid korlátozó és támogató ereje ⇒ Te vajon melyiket használod? » harmonizáld a két agyféltekédet ⇒ teljes elme gyakorlatok
» mi van most ⇒ ha ismered a jelent, akkor képes vagy változtatni és továbbfejleszteni
» a mosthoz vezető út és a rajta lévő mérföldköveid ⇒ amikor megérted magad és az eddigi utad, felszabadulsz a korlátok és gátak alól
» hova szeretnél eljutni (első lépések és akcióterv) ⇒ ha nincs célod, akkor nincs hova eljutnod és csak pillanatnyi sodródás és tévelygés van jelen az életedben
» célfókusz gyakorlatok ⇒ ha el akarsz jutni a célodhoz, nem árt fókuszba tenni 😉
» célok, a tudatos és eredményes teremtéseid alapjai » céljaid ereje és fontossága ⇒ sokan nem is gondolják, hogy itt bukik el minden.. Te hogy állsz ezzel? » célmegvalósító képességek fejlesztése, erősítése ⇒ Neked meg van mind? » életcél ⇒ Amit most annak gondolsz, valóban a tiéd? Lehet, hogy ezért nem valósult meg eddig? » jövőképedet tisztázó gyakorlat
» halogatás a nagy MUMUS ⇒ hogyan alakult ki és miért választottad
» a halogatásod felszámolása ⇒ igen lehetséges, képes vagy rá
» a cselekvésben rejlő erő ⇒ rutin és tudatos cselekvés
IZGALMAS
5 különböző, ugyanakkor egymást kiegészítő és erősítő izgalmas téma.
INSPIRÁLÓ
25 inspiráló gyakorlat, melyeket bármikor elővehetsz és újra használhatsz.
FOKOZATOS
Az 5 témakört fokozatosan fogod megkapni. 3 naponta egy e-mail, és egy gyakorlat. (összesen 27 e-mail). Így nem fog dömpingszerűen az egész anyag a nyakadba szakadni.

1. Nélkülözhetetlen önismeret
2. Az elméd működésének titkai
3. A most feltérképezése és az odáig vezető út feltárása
4. Célkitűzés és célmegvalósítás coaching szemléletből
5. Lépj túl a halogatáson
A Szemléletfejlesztő Self-Coaching online képzés ára:
A képzés teljes díja egyösszegű fizetés esetén: 34.800,- Ft.
Részletfizetés esetén 2 x 18.000 Ft.
- Az első részlet (18.000 Ft.) beérkezésével hozzáférést kapsz az első 11 leckéhez.
Az első részletnek a megrendelést követően 4 napon belül kell megérkeznie. Ellenkező esetben a részletfizetési lehetőség eltűnik és a teljes díj befizetésével lesz elérhető a képzés. - A második részlet (18.000 Ft.) beérkeztével teljes hozzáférésed lesz a képzés anyagaihoz és az ajándékokhoz.
A második részletnek az első részlet utalása után, legkésőbb 30 nappal kell megérkeznie.
Mit kapsz a Szemléletfejlesztő Self-Coaching képzésben:
- közel 30 segítő leckét, melyek e-mailben érkeznek hozzád 3 naponta
- 25 izgalmas gyakorlati szemléletfejlesztő coaching feladatot
- életedet jelentősen meghatározó 5 témakört és a hozzájuk tartozó nélkülözhetetlen alap és haladó információkat
KATA vállalkozóként magánszemélyek számára tudok számlát kiállítani, vállalkozásoknak nem.
Kattints ide az ÁSZF-ért. Kattints ide az Adatvédelmi nyilatkozatért.
Fürgén fizetők ajándéka:
Azon fürgén fizető jelentkezők számára, akik befizetik (regisztrációja után 1 napon belül) a képzés teljes díját, ajándékba jár a „Elme-tréning: Tudatos teremtés az elméd hatalmával – önfejlesztő csomag”, melynek értéke 14.900 Ft.
A csomagok tartalmaznak egy e-bookot, egy hanganyagot és egy videót.
Extra fürgén fizető szülinapi ajándékom 2023. november 30-ig!
45% kedvezményre jogosító ajándék kupon az Önismereti számmisztika online tanfolyamomra:
Idén november 1-én leszek 45 éves 😀
Ennek megünnepléseként mindenkinek, aki választja a Szemléletfejlesztő Self-Coaching képzésemet és teljesíti a fürgén fizetők feltételét, azoknak ajándékba jár egy 45%-os – 17.010 Ft. – kedvezményt biztosító kupon az online számmisztika képzésemre.
Azaz 37.800 forint helyett 20.790 forintba kerül a képzés.
A kupon érvényessége: 2024. november 1. Más kedvezménnyel nem vonható össze.
A JELENTKEZÉSED MENETE:
1. Kattints az „Igen, én is jelentkezem!” gombra
Ekkor megnyílik egy űrlap, ahol az adataidat tudod megadni.
2. A “Küldés!” gomb megnyomása után e-mailben kérem a jelentkezésed megerősítését. Erre azért van szükség, hogy mások ne tudjanak visszaélni az e-mail címeddel.
3. Ezután e-mailben megkapod az utaláshoz szükséges információkat.
4. Az utalás beérkezését követő 24 órán belül küldöm a számlát és a regisztrációdat a zárt webfelületre, ahol az online „Szemléletfejlesztő Self-Coaching” anyagát fogod megtalálni.
Kérdés esetén keress bátran a +36 20-411-7532-es telefonszámon vagy írj a melinda@eletorom-onismeretnoknek.hu e-mail címre.
KATA vállalkozóként magánszemélyek számára tudok számlát kiállítani, vállalkozásoknak nem.
Kattints ide az ÁSZF-ért. Kattints ide az Adatvédelmi nyilatkozatért.
GYIK
A Szemléletfejlesztő Self-Coaching tanfolyam egyedülálló és komplex megközelítést kínál az önmegértés és az életminőség javítása terén. Különlegessége abban rejlik, hogy úgy tudod önismeretre és a saját életed menedzselésére használni a coaching eszközöket, hogy nem kell hozzá coach-á válnod.
Minden egyes gyakorlat részleteiben ki van fejtve és be van mutatva, hogy miként tudod használni.
A tanfolyam témái úgy vannak felépítve, hogy egymást kiegészítik és támogatják, miközben interaktív tanulási tapasztalatot ad, amely segít az egyéni igények és célkitűzések elérésében.
Az online Self-Coaching tanfolyamot úgy terveztem meg, hogy rugalmas és a mindennapi életbe könnyen beilleszthető legyen.
Az időráfordítás a saját ütemedben történik, te határozod meg az időpontokat és az időegységeket. A tanfolyam moduláris felépítése lehetővé teszi, hogy szabadon beoszd az időt a tanulásra.
Az egész tanfolyam teljesítése 2,5 hónap alatt megvalósítható, de az időbeosztás teljes mértékben rajtad áll.
Tehát bármilyen elfoglaltságaid is vannak, könnyedén beillesztheted a tanulást az életedbe, anélkül hogy túlterhelnéd magad vagy megzavarnád a napi rutinodat.
Abszolút!
Fontos megérteni, hogy senki sem születik tapasztalattal vagy extra motivációval.
Az élet a folyamatos tanulásról és megtapasztalásról szól, és mindenki a saját ütemében halad előre. Az online Szemléletfejlesztő Self-Coaching tanfolyam azért van itt, hogy támogasson téged ezen az úton, és segítsen megtalálni a benned rejlő erőforrásokat és motivációt függetlenül attól, hogy milyen szinten vagy tapasztalatban vagy motivációban.
A tanfolyam során olyan eszközöket és technikákat tanulsz meg, amelyek segítenek felfedezni és továbbfejleszteni az önmagadban rejlő potenciált. Ezáltal erősödik az önbizalmadat és növekszik a motivációd, amik eredményesen fognak támogatni téged egész életedben.
Korlátlan hozzáférés van az anyagokhoz. Sem időbeni, sem megnyitási arány nem befolyásolja ezt.
Elégedetlenség esetén elsődleges célom a megoldás és a javítás. Ha valami nem megfelelő számodra, lépj kapcsolatba velem és készséggel állok rendelkezésedre a kérdések megválaszolásban vagy a probléma megoldásában.
Elkötelezett vagyok az ügyfelek elégedettsége felé és mindent megteszek azért, hogy pozitív és értékes élményt nyújthasson a képzés számodra.
Garantálom, hogy az online Szemléletfejlesztő Self-Coaching önismereti tanfolyam magas minőségű és releváns tartalmat kínál, amely valódi értéket jelent az ügyfelek számára. Ha bármilyen minőségi probléma merül fel, kész vagyok azt azonnal felülvizsgálni és ha szükséges a tanfolyamot frissíteni.
A kérdés, amely senkit nem hagy nyugodni és amit mindenki számtalanszor fel tesz magának:
‘Ki is vagyok én?’
A szakadék akkor is előtted lesz, ha te nem vagy hajlandó tudomást venni róla, és igenis bele fogsz zuhanni, ha továbbra is felé menetelsz.
Ne akkor térj észhez, amikor már a szakadék alján heversz, hanem még előtte!