Fókuszban a NŐ online tréning
Önazonosan, örömben és egyensúlyban nőként.
Számtalan utat bejártam, míg kerestem önmagam, hogy ki is vagyok én nőként. Az utak között volt jó néhány olyan is, amikre azt tudom csak mondani mai fejjel, „Jó, hogy tudom, hogy nem arra akarok haladni.”
Ahogy te is haladsz előre – mert mindig haladsz előre – sok tévutat bejárhatsz, sok korlátozó címkével és nézőponttal azonosulhatsz, amik keserű tapasztalatként maradnak meg számodra, hogy levond belőlük a következtetés: „Ez az út, ez a nézőpont nem igaz számomra és csak eltávolít attól, aki valójában vagyok.„
Nőként vágyjuk a boldogságot, az önazonosságból fakadó harmóniát és magabiztosságot, a szépséget és az ellenállhatatlan kisugárzást. A jó hír az, hogy ennek az álomnak a megvalósítása nem lehetetlen, nem bonyolult és egy közepes mértékű elköteleződéssel megvalósítható, mégpedig belátható időn belül.
Ugyanakkor kevés nő az, aki valóban eljut erre a szintre. Ennek az az oka, hogy sokan nem tudják merre induljanak, nem tudják, hogy mi miből következik és mik azok az alappillérek, amikre építkezni kell.
A „fókuszban a NŐ” hanganyagai, videói és gyakorlatai hozzá segítenek téged ahhoz, hogy egy olyan úton indulj el, ami tudatosságot, könnyedséget és egy egészen másfajta megértést hoz el számodra a nőiségeddel kapcsolatban.
Mert mindent, amit most élsz, ami benned és az életedben van, azt azokkal a nézőpontokkal, gondolati mintákkal – azaz szemlélettel – hoztad létre, amit az elmédben őrzöl ezzel a területtel kapcsolatban.
Ezeket kezdjük el fokozatosan megkérdőjelezni és helyükre egy új szemléletet beilleszteni, olyat, mely hozzá járul ahhoz, hogy önazonos Nőként boldoggá, széppé és igazán ragyogóvá válj. A hangsúly az ‘önazonosan’ van! Mert ami nem egyezik veled, az mindig merev és kényelmetlen lesz számodra és hiteltelen a külvilág számára.
Ahogy a benned lévő nővel és a külvilág által rád erőltetett szerepekkel elkezd megváltozni a kapcsolatod, úgy fognak megváltozni életed más területei is, hiszen az egyre magabiztosabb és egyre önazonosabb önmagad mindenre kihat.
Mások lesznek a gondolataid, a cselekedeteid, az elvárásaid, nőni fog az önszereteted, az önbecsülésed, az önértékelésed és ellenállhatatlanul vonzóvá válsz, mint Nő. És ez nem egy erőltetett szerep lesz, nem egy ideáll kép, amit a külvilág sugall, hanem egy önazonos ragyogás, ami csak és kizárólag rád jellemző.
Nem vagy egyedül!
Engedd, hogy a személyes útjelződ legyen mindaz, amit itt átadok Neked és hogy nap-mint-nap irányba állítson téged és a megmutassa, hogy lehet egy új, táplálóbb szemléletet kialakítani, ami örömöt és lehetőségeket hoz számodra.
Ahhoz, hogy tudatosan teremts, napi szinten a megfelelő fókuszban kell maradnod és alkalmaznod azokat az apró és következetes „dolgokat”, amik előre visznek téged.
Én újra és újra emlékeztetni foglak arra, hogy mindig van választási lehetőséged és képes vagy ezeket a választásokat kis energiabefektetéssel megvalósítani. Így fogsz lépésről lépésre egy sokkal nagyszerűbb valóságot létre hozni és fenntartani.
Egy problémát nem lehet ugyanazzal a gondolkodásmóddal megoldani, amivel azt létrehoztuk.
~ Albert Einstein ~
Így épül fel az 1 hónap:
- minden hétköznap reggel 7:00-kor a postaládádban landol a legújabb anyag linkjét tartalmazó leveled
- 14 hanganyagot, 4 pdf fájlt, 5 gyakorlati videót és 2 rögzített live videó felvételét kapod meg 4 hét alatt
- az első levél a rendelésedet követő következő hétfőn reggel 7 órakor érkezik hozzád
- privát google drive felülethez kapsz hozzáférést (ehhez gmail.com-os e-mail fiókra van szükség!), ahonnan le tudod tölteni az anyagokat
- az első live adás hossza 2 órás lett, a 2. live adás pedig 1 óra 50 perc
- a 2 live adás mp3 és videó formátumban is letölthető
- az 5 gyakorlati videó tartalma: arcmasszázs; - arcjóga; - haj egészsége; - váll és nyak egészsége; - csípő, has, comb és popsi formázása
A Fókuszban a Nő első levelét a rendelésed véglegesítése utáni első hétfőn reggel 7-kor fogod megkapni.
Első gyakorlati videó: arcmasszázs az arc szépségéért és egészségéért – részlet
VAN IDŐD, hiszen te magad osztod be, hogy mikor és hányszor hallagatod meg a és nézed meg felvételeket.
A tanácsom az, hogy hogy minden nap reggel az aktuális hanganyagot hallgasd meg, miközben készülődsz. Így már reggel irányba tudod állítani a fókuszodat, ami egész napra ki tud tartani és segítségedül tud lenni.
A tapasztalat azt mutatja (akik eddig már végig csinálták az 1 hónapot), hogy minél többször hallgatod meg a hanganyagokat, annál mélyebb rétegeket érint meg benned, és annál több korlátozó nézőpontot tud kiemelni a tudatalattidból. 👌
14 hanganyag, 4 e-book, 5 gyakorlati videó és 2 live adás felvétele érted és a NŐiességedért:
- 01 – a NŐ – Hangolódás a hónapra – alapok (12:52 – azaz 12 perc 52 másodperc)
- 02 – A Nő, mint szexszimbólum (13:49)
- 03 – A Nő és a saját gyönyöre (16:17)
- 04 – Korlátozó nézőpontok a szerelmeskedésről – cseréljük le őket (11:42)
- 05 – Az energiád hangosabban szól, mint a kimondott szavaid (11:06)
- 06 – A Valódia női vonzerő szintjei – I. – kedvesség és figyelmesség (15:05)
- 07 – A Valódia női vonzerő szintjei – II. – A külső (19 :04)
- 08 – A Valódi női vonzerő szintjei – III. – A harmóniából fakadó önbizalom (21 :41)
- 09 – A Valódi női vonzerő szintjei – IV. – Harmónia a női szerepeidben (15 :05)
Ajándék pdf: SZEREPTORTA – Női szerepek - 10 – A Valódi női vonzerő szintjei – V. – Menedzseld női energiáidat (14 :56)
Ajándék pdf: Menedzseld női energiáidat hanganyaghoz segédlet - 11 – GYAKORLATI VIDEÓ 1: arcmasszázs – gyakoralatok az arc szépségéért és egészségéért (27 :01)
Ajándék: jade köves arcmasszázs gyakorlati videó - 12 – GYAKORLATI VIDEÓ 2: Arcjóga a ragyogó női arcért és a kecses női nyakért (22 :27)
- 13 – GYAKORLATI VIDEÓ 3: – gyakorlatok a haj egészségéért és szépségéért (28 :34)
- 14 – GYAKORLATI VIDEÓ 4: – nyak és váll gyakorlatok (21 :12)
- 15 – GYAKORLATI VIDEÓ 5: – derék, has comb, fenék (20 :31)
- 16 – Életmód e-book: Praktikus és hatékony tanácsok tudatos, és okos nők számára
- 17 – A Szakrális Nő – alapok (10 :48)
- 18 – A Szakrális Nő – 1. pillér – tudatosság a testeddel, tudatosság az anyagban (23 :32)
- 19 – A Szakrális Nő harmóniája – Életterületek és értékrendek (12 :12)
Ajándék pdf: A Szakrális Nő – Életterületek és értékrendek – 5 pillér gyakorlat - 20 – Szakrális Nő – Az Isteni NŐ
Részlet az első live adásból.
(a videó teljes hossza: 1 óra 43 perc)
Több módszerrel is a segítségedre leszek ebben az 1 hónapban. Felfedezzük, mit is jelent az, hogy nézőpont, ítélet, meggyőződés és ezek hogyan hatnak az Én-képedre, személyiségedre, nőiességedre.
A fő hangsúly azon van, hogy felismerd a nőiességeddel és az életeddel kapcsolatos korlátozó tudatalatti hiedelmeidet és nézőpontjaidat, hogy aztán meg tudd változtatni őket.
Átadom Neked az összes olyan eszközt, amit én használok, amikkel folyamatosan teremtem és alakítom az életem és erősítem az önmagamként létezést nőként is.
Legyenek ezek a hanganyagok a személyes útjelzőid, amik nap-mint-nap az utadon tartanak.
Újra és újra emlékeztetni foglak arra, hogy mindig van választási lehetőséged. Választhatsz más gondolatot, másfajta szemléletet, amivel egy nagyszerűbb valóságot hozhatsz létre, függetlenül attól, hogy milyen a múltad és a jelened.
És mindez mennyibe kerül?
- 14 (letölthető) hanganyag
- 1 (letölthető) e-book
- 5 (letölthető) gyakorlati videó
- 2 (letölthető) live adás felvétele
- és a 3 ajándék pdf és ajándék jádeköves arcmasszázs videó
csupán 18.000 Ft-ért a tiéd!
Most, hogy már mindent tudsz, csak egy dolog maradt hátra:
kattints a "Megrendelem!" gombra és regisztrálj.
~~~
Néhány visszajelzés a hanganyagokról







Néhány visszajelzés a live adásokról





