2023-at írunk most és ehhez mérten már több, mint 5 éve ismerem Melindát. Teljes lelki nyugalommal mondhatom, hogy bizonyos értelemben az életem mentette meg az átadott tudásával. Enélkül ugyanis valószínűleg előbb-utóbb beteg, megfáradt sorsom lett volna saját magamnak köszönhetően. Ehelyett most, közel a 60. életévemhez, előfordul, hogy olykor akár 20 évet is letagadhatok a saját koromból, mert annyi minden változott és életem központi gondolatai már nem a bosszúság, nehézség, fáradtság fókuszából, hanem az optimizmus, lehetőség és vidámság területéből fakadnak.

Eljön az az idő sokunk életében, hogy szűkek lesznek a keretek és nem értjük, hogy miért vannak falak körülöttünk és miért nem jutunk tovább egy jottányit sem, még tripla erőfeszítéssel sem. Így volt ez velem is és fogalmam sem volt, hogy minden jószándékom ellenére miért történik mindez.

Az akkori jógaoktatóm ajánlotta Melinda linkjét, és így utólag elmondhatom, hogy annyira nem voltam képben önmagammal sem, hogy nem is értettem, hogy miért ajánl nekem egy Életöröm Nőknek c. oldalt tanulmányozásra. Melinda sem volt különösebben szimpatikus, sőt, – ahogy sok nevetgélés közben ezt már megbeszéltük többször is vele, – kifejezetten ellenszenves volt az amit és ahogy mondta. Utólag már tudom, hogy az a terület, ahol igazán fejlődnünk kell, sokszor ellenkezést vált ki bennünk – és persze nemcsak vele kapcsolatban volt ez így, hanem más mentoraimmal is – és természetesen óriási tátongó űr volt a világomban ezeken a területeken, ezt már látom utólag.

Ám, ellenszenv ide- vagy oda, Melinda átküldött hanganyaga csak ott motoszkált a fülemben egész nap és újra és újra megnéztem az átküldött linket. Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen az akkori életem nehézségeinek nagy részére választ adott már az az első hallott anyag is, így jelentkeztem a képzésére, ami egy hat hónapos oktatás volt (Bőség és minőségi élet megteremtése mentor program).

Az első hetek után természetesen türelmetlen voltam és írtam Melindának, hogy én nem látok semmi változást, a csodák elmaradtak. Akkor azt mondta, hogy várjak egy pár hónapot és majd meglátom az eredményt.

Így is lett. A változások úgy épültek be az életembe, hogy észre sem vettem, csak utólag, hogy jéééé…, ezt már egészen másképp gondolom és teszem. Magam is sokat csodálkoztam magamon, mert rá kellett jönnöm, hogy bizony az én gondolataim és reakcióim voltak saját magam akadályai a remélt változásban. Egyszer csak észrevettem, hogy a hanganyagok szövege beépült a kommunikációmba, bizonyos élethelyzetekben másképp reagálok és nem az az automatikus véleményem, mint korábban.

Most a Vállalkozással kapcsolatos hanganyagot hallgatom, ami egy elképesztően széles körű összegzés és kérdésfeltevés-sorozat nemcsak a vállalkozásra, hanem akár életeted bármelyik más területére alkalmazva is. Ha egy területen változtatsz fókuszt, az ott jelentkező új energia beindítja a változást más területeken is, és előbb-utóbb majd te is rájössz, hogy itt nincs végcél. Ez egy út, amin járni kell és akkor jársz biztonsággal rajta, ha rendben vagy önmagaddal.

Több évnyi rengeteg tanulás, elemzés és gondolkodás után már ott tartok, hogy magabiztosan használom a Melindától tanult tudásbázist a hivatásomban is, így még hatékonyabb segítséget tudok nyújtani a vendégeimnek.
Bár alapvetően szépészeti folyamatokkal dolgozunk, ám a munkánk nagy része életmódváltáshoz kötődik, ahol az ember lelke a kiindulópont, a mozgatórugó.
Első a gondolat, utána az érzelmek, majd a tett és utána az eredmény. A folyamat nem felcserélhető lépésekből áll. Ehhez tisztában kell lenni az összes fázis kérdéseivel és azokkal a komfortzónás helyzetekkel, amelyek megakadályoznak bennünket a változásban.

5 éve nemigen tudtam volna sokat mesélni arról, hogy ezek a fogalmak, mint tudatosság, önszeretet, önismeret, megbánás és megbocsátás mit jelentenek és egyáltalán miért lennének fontosak. Melinda anyagaival – melyeket addig hallgattam újra és újra, amíg sokszor már fejből tudtam idézni, hogy mi mi után jön – ezek a fogalmak megteltek élettel, tapasztalattal, tudással. Ezekkel a megerősítésekkel és kérdésekkel értettem meg a saját szerepem a világban, mint nő, feleség, anya, mint vállalkozó, mint barát, mint gondolkodó és teremtő univerzális lény. Ennyi év után bátran állíthatom, hogy a családhoz, munkakörnyezetemhez és egész életminőségemhez való hozzáállásom megváltozott, sőt, ezen területek résztvevői is megváltoztak gyökeresen, hiszen hatunk egymásra. Ma már nem azt kérdem, hogy ez megint miért pont velem történik, hanem tudom, hogy miért történik és hogy hol kell ahhoz változtatnom, jobban figyelnem, hogy ne ezt az üzenetet küldje számomra az Univerzum. Ahol a dolgok csak úgy „ látszólag véletlenül” egymásba kapcsolódnak és az események szinte spontán abba az irányba tartanak, amit szeretnék, akkor van „flow”-élmény, akkor van áramlás, az energiák megfelelő haladása elakadás, blokk, bánat és szomorúság helyett.

Melinda számomra hiteles, hiszen számtalanszor saját példáján, jó és rossz tapasztalatán keresztül, a saját fejlődési állomásaival bizonyítja be a dolgok „színfalak mögötti magyarázatát”. Rendkívül hálás vagyok számára, hogy őszinte, tiszta és rendkívül széles spektrumú tudásanyagával elkezdtem megérteni azokat a folyamatokat és üzeneteket, amiknek a létezéséről sem tudtam korábban. Általa sokszor megszűnt, vagy csökkent az életemben az ellenállás, a türelmetlenség, a meg-nem-értettség és a bánat, képes vagyok erőfitogatás nélkül kiállni a saját véleményem mellett, lehatárolni azt, amire valóban szükségem van és nem-et mondani arra, aminek nem kell, hogy az életem része legyen. Ezáltal csökken a feszültség és arra tudok koncentrálni, amire valóban szeretnék.

Az itt hallható Vállalkozás -tananyag egy csodás összegzése mindannak, amit úgy hívunk, hogy ÉLET. Hiszen az is egy jó kis összetett vállalkozás, projekt. Szívből kívánom, hogy legyen bátorságod elindulni ezen az úton, mert jobb és minőségibb élmények várnak rád.

Mátrai Gabriella, vállalkozó
Rejuvena Esztétika Szalon, Hévíz
www.rejuvena.hu

Meleg szívvel ajánlom Melinda programjait, anyagait, videóit, egyéni üléseit. 

Egy kedves ügyfelem ajánlása révén hallottam Melindáról 2020 elején, eleinte az online térben hallgattam az ingyenes anyagait, videóit. Majd rendszeresen gyakoroltam az energia húzást, ami szinte azonnal eredményeket generált, eleinte kisebb csodák történtek, ezért minden reggelt vele kezdtem. 

Akkoriban az életem romokban hevert, az ingatlanos munkám megrekedt, Budapestről vidékre költöztem, ami nem volt túl jó ötlet. így hamar megjött a válasz, a belső vezetőm által, vissza Budapestre. 

A hanganyagok amiket hallgattam, az energiahúzás, olyan eseményláncolatot indított el, hogy magam se hittem el. Majd 2020 őszén találkoztam először személyesen Melindával, egyéni ülés keretében, ahol üzleti coaching-ra mentem, amit nem bántam meg. Az ingatlanos munkám mellett, ami kezdett újra működni, végre megindultam a hivatásom felé, beiratkoztam egy hároméves iskolába, ahol integrál szemléletű pszichológiát tanulok. Annyira lelkes voltam a sikereim végett, ezért egyre több szolgáltatást vettem igénybe, mert működött. Szerettem a személyes foglalkozásokat is, a járvány végre enyhült, lehetett csoportokat tartani, így csatlakoztam egy 10 alkalmas zárt női csoportjába. 

Tavaly indította Melinda a tudatküszöb alatti hanganyagait, melyre befizettem, mert mindig van olyan, amikor valami nem oké, és akkor újra eszembe jutott, van megoldás, csak csináld és működni fog. (mert amikor jól megy hajlamos vagyok megfeledkezni róla) 

Az élet nem egy egyenes vonal, hol lent, – hol fent vagyunk, legfeljebb mindenki a saját szintjén nyomorog elve mentén mozog, de van az amikor megint jön egy nehezebb időszak. Ezért elővettem a hanganyagokat, és három hónapon belül megérkezett a saját vidéki házamra a vevő, és nagyon jó áron sikerült eladnom. A munkámban is elindult a hullám újra, egymás után jöttek a megkeresések, hogy adjam el a lakásukat, újra csak ámultam mennyire működik a tudatalatti program.

A párkapcsolatomban is javulást tapasztaltam, azonban ott van még feladat, de kell a kihívás.

Ma már azt is látom a tanulmányaim révén, minél több belső blokkot oldunk ki a tudatalattinkból, annál hamarabb tudjuk bevonzani a szépet, jót az életünkbe, és tartósabban tudjuk megtartani a jólétet, boldogságot. 

Véleményem szerint, és a saját életem mentén amit megfigyeltem, rendkívül fontos foglalkozni a mentális egészségünkkel is.

Kívánom neked, ki olvasod soraim, hogy merj lépni Önmagad felé, hiszen idő és pénz befektetése nélkül nincs eredmény. Ha te lépsz egyet, az Univerzum kettőt lép feléd.

Én ezután is hallgatom Melindát, és fogadom az életembe a csodákat, még akkor is ha időnként néhány álruhás.

Pál Krisztina
Ingatlan értékesítő

Az alábbi 2 visszajelzés az Önismereti Számmisztika képzésre érkezett

A mátrix láttatta velem, hogy nem csak választottam egy élet utat, de választottam hozzá segédeszközöket, olyan tulajdonságokat, amikkel legyőzöm a saját magam által állított akadályokat, amelyek azt a célt szolgálják, hogy megtapasztaljam önnön gyönyörűségemet és nagyszerűségemet!

Megértettem az eddigi választásaimat, a szituációkat, amiket átéltem, de még azt is, hogy miért választottam a partnereimet és mire tanítottak Ők a Velük történő játékban. Felettébb érdekes volt azt látni, hogy valakinek ugyanaz az életút és karakter száma, mégis egy tőlem teljesen különböző személyiség, mivel számai más összefüggésekből adódtak. Elbűvölt az, ahogyan az utánam következő generációk mátrixai változtak, megértve azt, hogy a generációk egymásra épülnek és hibáztatás helyett inkább hálásnak kell lennünk mindannyiunk létezéséért.

A megértés, elfogadás, összefüggések felfedezése, gyönyörködni a magunk és a többiek teremtés által kapott ajándékaiban, látni azt, hogy az élet színpadán folyó előadás kirakós darabkái hogyan állnak össze, nos ez nem csak könnyebbé teszi a létezést, hanem felszabadít! Láttatja velünk azt, hogy minden rendelkezésre áll, hiszen mindent, de mindent megadtunk magunknak a leszületés hídján, amire itt szükségünk van. És ez – valljuk be – igen megnyugtató… 😉😆

Bozóky Julianna

~~~~~~~

Megértettem, hogy nem kibillenés miatt van bennem sok jang energia, hanem a karakterszámomnak köszönhetem ezeket az erős, ugyanakkor felemelő energiákat. Most már tudom, hogy nem csak a társadalmi sztereotípia szerint lehet megélni és kiteljesíteni a női minőséget, hanem sokkal inkább magamban kell megtalálnom, hogy nekem mit jelent az, hogy „Nőnek lenni”.

A vezetői számaim, amik ott vannak a képletemben, azok értékek, amiket azért hoztam, hogy használjam őket.
Sok-sok magamra ismerés és elfogadás született meg bennem az elemzés hatására, és ma már nem bántom magam, hanem úgy istenigazából értékelem. A számmisztika elemzés hatalmas ajándéka volt számomra! Az, hogy végre megértettem a szüleimet és a szüleimmel való kapcsolatomat, szinte egy tollvonással áthúzta az összes eddigi sérelmemet, amit gyerekkoromtól fogva magammal cipeltem.

Őszinte szívvel ajánlom mindenkinek, hogy ezt a képzést mindenképp válassza, mert általa olyan visszajelzést kap önmagáról, az életéről és lehetőségeiről, amit talán sehol máshol nem szerezhet meg.

Bobák Kriszta