Ki is vagyok én?

Vannak kérdések, amiket egyszerűen fel kell tennünk magunknak, máskülönben drasztikus következményeket tapasztalunk meg a hiányuk miatt. (Erről beszélek az alábbi videóban)

Ilyen kérdés a „Ki is vagyok én?”

Megdöbbentő ereje van, az erre a kérdésre adott válaszomnak az életemre.

Bár a csapból is az folyik, hogy járd az önismereti utat, szinte már közhellyé vált,

mégis az emberek 90%-nak fogalma sincs arról, hogy milyen drasztikus következménye van annak, ha félvállról veszi ezt a témát az életében.

Hiába dugjuk a fejünket a homokba, teszünk úgy, mintha nem létezne…
A szakadék akkor is előtted lesz, ha te nem vagy hajlandó tudomást venni róla, és igenis bele fogsz zuhanni, ha továbbra is felé menetelsz.

Ne akkor térj észhez, amikor már a szakadék alján heversz, hanem még előtte!

Egy dolgot 1000 %-osan megtanultam az életem során, és soha nem fogom elfelejteni:

Minden feltáratlan, homályban működő minta, hitrendszer, meggyőződés, gőzerővel száguld a szakadék felé, hogy engem bele lökjön.

Csak és kizárólag akkor van esélyem velük szemben, ha tudatosítom őket, kiszúrom a mérgező érzelmeket tartalmazó léggömbjüket, és egy egészen más valóságot választok helyettük. Ezért életbevágóan fontos a megfelelő önismereti út járása.

Olvasd el a videó tartalmát szöveges formában is:

Sziasztok 🙂

Érkeztem a live videóval, amit ígértem.

A kérdés, amit körbe fogunk járni, aminek olyan nagyon nagy ereje van, az nem más, mint a”Ki is vagyok én?”, és egy picit ránéznénk arra, hogy miért fontos az önismeret, és miért van akkora ereje annak, ha hajlandó vagyok ránézni ezekre a kérdésekre, jobban mondva erre a kérdésre. És miért van az, hogyha elmismásolom, akkor is nagyon nagy ereje lesz az életemre, csak nem olyan, amilyet szeretnék.

Na de rögtön vágjunk is bele a közepébe.
Mit is jelent ez a technika, mit ad ez neked?

Tehát ugye a kérdés az, hogy’Ki is vagyok én?’.
Az erre a kérdésre adott válaszod, elképesztő módon befolyásolja az életedet.

Na de miért is?

Most gondolj bele, hogy ha én felteszem magamnak ezt a kérdést, hogy ‘Ki is vagyok én?’, és mondjuk az első válaszom erre az, hogy 

„Hát egy olyan nő vagyok, aki nem igazán szerencsés az életben. Mindenért keményen meg kell dolgoznom, és mindig többet kell bele tennem, mint másoknak.”

Ez egy egyszerű, szimpla válasz, de nagyon nagy mélysége van. Ugyanis, hogyha én azt gondolom magamról a ‘Ki vagyok én?’ kérdéskörre, hogy egy szerencsétlen vagyok, aki mindig a rövidebbet húzza, akkor az fog történni, hogy az életemben a lehetőségek így fognak megjelenni.
Az elme az zseniális, tényleg gyönyörű szépen működteti az életünket.
Tehát hogy ha én azt gondolom, hogy szerencsétlen vagyok és keményen meg kell dolgoznom az életben a dolgokért, akkor csak ezeket a lehetőségeket fogom észrevenni, ahol ez történik.

Mondok egy végtelen egyszerű példát:
Megkeresnek téged egy állásajánlattal, vagy te vagy az, aki állást keresel. Különböző lehetőségek érkeznek az életedbe. Nem csak rosszak, mert nem csak negatív énképed van, de lesz benne bőven olyan is, ami nem annyira kellemes kimenetelt fog hozni az életedbe. És az történik, hogy az éberséged, ami amúgy mindannyiunknak van – van aki ezt intuíciónak, megérzésnek nevezi – a lényeg az, hogy képes vagy arra, hogy felmérd, hogy ami előtted van lehetőség, az hozzájárulás lesz neked, vagy sem.
Ha neked van egy olyan nézőpontrendszered mondjuk a’Ki vagyok én?’ kérdésre, hogy szerencsétlen vagyok, mindenért keményen meg kell dolgozni, rendszeresen átvernek , akkor a te radarod, a te elméd, erre áll rá, hogy ezeket a minőségeket, helyzeteket, energiákat, embereket kell keresni. Hiszen ez igazolja vissza a meggyőződésedet. Ezért hiába lesz ott mondjuk nagyon jó ajánlat is, te azt fogod kiszűrni az állásajánlatokból, ahol megszivathatod magadat, vagy téged megszívatnak.
Szimplán csak azért, mert a ‘ki vagyok én’ kérdésre az a válasz, hogy ‘szerencsétlen vagyok’.

Tehát ezért ennyire nélkülözhetetlen és elengedhetetlen az, hogy rendszeresen ránézzek arra, hogy mit gondolok magamról. Mert ha ezzel nem vagyok hajlandó tisztába kerülni, akkor ezek a meggyőződések, tudatalatt rombolni fogják az életedet. 

Hiszen hogyha negatívak a meggyőződések, akkor az nem fog neked pozitív élményt hozni. Persze mondhatjuk azt, hogy hát ebből tanulunk és társai. Na jó, de minek fussunk le felesleges köröket, hogyha ez egy egyszerű és rendszeres gyakorlattal, önmegfigyeléssel, önreflexióval elkerülhető, akkor ne szívassuk már magunkat.

Tedd fel magadnak rendszeresen a kérdést: Ki vagyok én?

És menj ebbe bele, nézz rá, és hogyha olyat találsz az énképedben, amit önmagadról alkottál, hogy az nem tápláló, akkor azon változtatnod kell. Mert ha nem változtatsz, az ott fog maradni veled, és az alapján fogod teremteni, létrehozni az életedet, a kapcsolataidat, a lehetőségeidet, a karrieredet, a vállalkozásodat, a mindent.

Ki vagyok én?
Mit gondolok magamról, én ki vagyok?

És ha egy picit tovább spékeljük a dolgot, akkor feltehetem azt a kérdést is, hogy oké,
‘Mit gondolok, szerintem mások mit gondolnak rólam?’ Ugyanis ez a fajta feltételezésrendszer pedig az emberi kapcsolataidat fogja meghatározni. Hogyha te azt gondolod, hogy mások megítélnek téged, elítélnek téged,negatív véleménnyel vannak rólad, akkor a szituációk, így fognak megjelenni, még akkor is, hogyha valójában a másik ember nem piszkál téged, és nincs veled semmi baja. 

Nem egyszer, nem kétszer láttam már az életben, hogy emberek egy bizonyos szituációban mennyire másképp értelmezik azt, ami történik velük, mint ami valójában történik. Akár egy egyszerű esetben, hogy kérsz egy pohár vizet, és leteszik eléd a pohár vizet, nincs benne semmi negatívum, egyszerűen csak letették eléd a pohár vizet, de te meg fogsz sértődni, mert úgy érzékeled, hogy csak eléd lökték a vizet. És nincs ilyen. És ezt tényleg rengetegszer láttam. 

E mögött az van, hogy van egy nézőpontrendszerem, hogy mások mit gondolnak rólam.

Ezt nagyon mélységeibe el lehet vinni, ebben a videóban nem szeretném. Majd jövök még több ilyen videóval, ahol ezeket szeletenként vesézgetjük, mert nagy amúgy a téma. Itt most azt szeretném neked átadni, hogy igenis légy hajlandó erre rendszeresen ránézni, hogy mit gondolsz magadról, ki vagy Te. 
Ahol nem tetszik amit látsz, azt első körben csak kezd el megkérdőjelezni, hogy „Valóban, tényleg szerencsétlen vagyok? Biztos, hogy ez tényszerű, és ez mindig is így volt, és mindig is így lesz?”
Először csak kérdőjelezd meg, de ne rosszindulatúan, kíváncsian, hogy ‘Tényleg szerencsétlen vagyok?’, ‘Valóban olyan az én életem, hogy szerencsétlen vagyok?’
Mert már ezzel tudod lazítani azt, hogy ez a nézőpontod. És hogyha még tovább akarsz menni, elkezdheted begyűjteni azokat az emlékeidet és tapasztalataidat, ahol kijön az, hogy nem vagy szerencsétlen. És biztos, hogy rengeteg ilyet fogsz majd találni. 

Úgyhogy ez legyen most első körben:’Ki vagyok én?’ általánosságban. Nézd meg, hogy mit gondolsz, és először csak tudatosítsd, hogy 

‘Óh, én ezt gondolom magamról. Hát ez egy érdekes gondolatsor, hogy én ezt gondolom magamról. Táplál ez engem? Jó ez nekem? Előre viszi az életemet? Hmmm… nem igazán. Jó, akkor lehet, hogy érdemes lenne foglalkozni vele.’

És hogyha már idáig eljutottál, hatalmas lépést megtettél. Tényleg hatalmasat! És innen lehet majd folytatni. 🙂

Őszinte szívvel ajánlom Neked, hogy indulj el az úton! Ebben hatalmas segítséget tud nyújtani a Szemléletfejlesztő Self-Coaching. Élj vele!

 
~~~
❤️ Ha tetszett ez a blogbejegyzés, oszd meg, vagy küld el annak, akivel szeretnél jót tenni, 
és a gondolataidat 💬 írd meg nekünk hozzászólásban. ❤️
.
 

Szeretettel,
Melinda



 
Önismeret Nőknek és Vállalkozónőknek

 

 
E-mail: melinda[kukac]eletorom-onismeretnoknek.hu
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük