A jövő nem fogja jóvá tenni az, amit a jelenben elmulasztottál!

Mentoráld magad és teremts egy új életet.
Szemléletfejlesztő képzés coaching eszközökkel.

Itt az ideje a cselekvésnek és annak, hogy támogatóan önmagad felé fordulj.

Két gócpontja van annak, hogy bizonytalansággal reagálunk a külvilág változásaira.

A középponthoz képest, drasztikusan ki van billenve

  1.  a belső biztonságérzetünk,
  2.  és az önmagukba vetett hitünk.

Kevesen hajlandóak ránézni arra, hogy képtelenség többet kivenni az életükből, mint amennyit bele tettek. 

Az emberek 90%-a homokba dugja a fejét, és ezzel az életüket, megrendítően kiszolgáltatottá teszik.

❗ Az elmúlt években kialakult helyzetek (járvány, háború, válság) és az előttünk álló események, kérlelhetetlenül bele tolta az arcunkba ezt a tényt.

Az erő, az önbizalom, a stabilitás, és a nyugalom, ami a válságálló, és biztonságot nyújtó élethez kell, az benned található. 

Itt az ideje a cselekvésnek és annak, hogy támogatóan önmagad felé fordulj.

Ezeket a minőségeket csak akkor tudod a felszínre emelni és működtetni, ha módszeresen és végérvényesen törlöd azokat a sémákat, amik eddig a fojtogató bizonytalanságban és a szorongató belső gyengeségben tartottak téged. 

"Zseniális eszközöket és ötleteket kaptam és használhattam önmagam megismeréséhez és céljaim eléréséhez. Inspiráló és szeretetteljes hangvételű, nagyon pozitív energia jött nekem át belőle.
A feladatok érthetőek és könnyedén végrehajthatók, én szívesen foglalkoztam velük. Jobban éreztem magam a feladatok elvégzése közben és után.
A hozzáállásom a dolgokhoz pozitívabb és nyitottabb lett. Végtelen hálával tölt el, amit általa kaptam.
Az önmagammal és a testemmel is sokat javult a kapcsolatom. Hálás szívvel köszönöm és szeretettel ajánlom mindenkinek."
Kovács Anita

Számtalan kudarccal, fájdalommal és keserűséggel lennék szegényebb,

ha mindazt a gyakorlati és elméleti tudást, ami most a birtokomban van, már a 20-as éveimben is használhattam volna. Mert ha már akkor is tudtam volna, akkor nem tettem volna meg bizonyos hibás lépéseket, és nem halogattam volna el bizonyos fontos döntéseket. Egészen másképp menedzseltem volna az életemet.

De nem csak kudarcokkal és fájdalmakkal lennék szegényebb, hanem számtalan csodás megéléssel, sikerrel és eredménnyel lennék gazdagabb, mind a magánéletemben, mind a karrieremben. 

Tény, hogy a jelenben mindig okosabbak vagyunk, mint a múltban. Ez a tapasztalatoknak és a megfelelő információk megszerzésének (tanulásnak) köszönhető – márha hajlandóak vagyunk tanulni…

Ma már tudom, hogy mi az, amire figyelnem kell, mi az, amit el kell kerülnöm, és mi az, amit meg kell tennem (és azt hogyan) azért, hogy harmónia, jólét, elégedettség és öröm legyen jelen az életemben és bizony bennem is.

Majoros Melinda vagyok, szemléletfejlesztő Coach, számmisztika elemző, Access Bars® kezelő, női jóga oktató.

2009 óta foglalkozom emberekkel, és az őket érintő problémák megoldásával, feloldásával. Az ez előtti időszakom az önfelfedezésről és a saját mélységeim gyógyításáról és elfogadásáról szólt.

Számtalan egyéni és csoportos tréninget tartottam, melynek fókuszában az önismeret, a szemléletmód váltás, a gondolkozás feltérképezése, és új – a személyiséget támogató – nézőpontok felépítése állt. Sokat foglalkoztunk a női önbizalom helyreállításával, a párkapcsolati és kommunikációs elakadásokkal, a rosszul rögzült gondolkodási minták felismerésével és átírásával.

Saját életem eseményeink keresztül kellett megtapasztalnom, hogy mennyire fontos az, ami az elménkbe lakozik hitrendszerként, meggyőződésként, és az, ahogyan önmagunkhoz viszonyulunk. Egy-egy berögzült gondolkodási minta képes romba dönteni az egész életünket és újabb és újabb – ismétlődő – kudarcsorozatot teremteni.

Több, mint 13 három csoportot vezettem végig a Női Önismereti kurzuson, mely egy 7 hónapos, mélyen átalakító önismereti utazás.

Tartottam táborokat felnőtteknek, és vendég előadóként tanítottam kamasz táborokban is és felnőtt táborokban is.

Vezettem női köröket, tanítom is a Női körvezetés csodás művészetét. A nőiség megélését segítem a Szakrális Nő Útja online képzésben. 

Az önismeret és Life coaching módszertanával olyan meghatározó eszköztárral tudom segíteni a hozzám fordulókat, amik garantálják a sikereket és az eredményeket.

Folyamatosan tanulok, és újabb és újabb eszközöket, irányzatokat ismerek meg. Mivel végtelenül kíváncsi vagyok az élet összefüggéseire, az ember működésére és a mikro/makrokozmosz titkaira, ezért számomra a tanulás egy csodálatos hobbi. Tudom, hogy soha nem fogom megunni és abba hagyni. 😀 

5 életbevágó téma hatékony önismereti és coaching eszközökkel tálalva, amit ebben a gyakorlatorientált képzésben kínálok neked

A Szemléletfejlesztő Self-Coaching segít abban, hogy az érzelmi skálán a jó érzések irányába indulj el, miközben felismered az erősségeidet és célzottan és tudatosan erősíted azokat a területeidet, amikben jelenleg nem teljesítesz olyan jól, mint szeretnél.

Nincs olyan, hogy késő!

Mindig van értelme tenni azért, hogy megjelenjen az életedben az elégedettséget adó siker, a szívedet melengető boldogság, és a belülről fakadó, megingathatatlan magabiztosság, hogy bármire képes vagy! 

MI AZ ÖNISMERETI SELF-COACHING CÉLJA?

OLYAN HATÉKONY ESZKÖZTÁR átadása, amivel bármikor képes vagy:

Néha azt gondoljuk, hogy a bonyolult dolgok visznek minket előre. Pedig nem.
Amikor választottam ezt a képzést, sok kétség volt bennem, hogy vajon tényleg tud-e nekem segíteni, jobban mondva, képes leszek-e hasznosítani mindazt a tudást, amit itt kapok. Ekkor még nem tudtam, hogy ha egy rendszer jól fel van építve, akkor igazából nekem csak követnem kell a vezetést, és az eredmények szinte maguktól születnek meg.
Minden egyes lecke önmagában egyszerű volt és érthető. Igen, bele kellett tennem az időmet, az energiámat. Gondolkoznom kellett, és ránézni mindarra, ami felszínre jött, de mindent megkaptam, ami ahhoz kellett, hogy haladjak.
Az önismeretet, és az így létrehozott lehetőségeket nem adják ingyen. Meg kell dolgoznunk érte. De ha megtettük, onnantól fogva már a miénk. Az út elején fogalmunk sincs arról, hogy mekkora kincseket és lehetőségeket rejt maga az út. Ezeket csak akkor kapjuk meg, ha végig megyünk rajta.
Én őszinte szívvel ajánlom mindenkinek a Self-Coachingot, aki erősítené az önbizalmát és tetterejét, és egy magabiztos, belső erőt akar létrehozni, amire mindig támaszkodhat. 
Tompa Mária

AZ 5 TÉMA, AMIT EZEN A TANFOLYAMON KIVESÉZÜNK

» erősségek, készségek, képességek ⇒ mi minden szunnyad benned » értékek és értékrendek ⇒ életed mozgatórúgóinak az alapjai » önbizalom és önértékelés ⇒ alappillérek, melyek nélkül elveszel a világban (fejlesztés, erősítés) » coaching alapú, izgalmas önismereti és mentális gyakorlatok

» az elméd felépítése és működés ⇒ ami az elmédben van, az van a valóságodban is » tudatos elméd, tudatalatti elméd ⇒ amit eddig nem tudtál róluk » a kérdezés művészete és a kérdésekben rejlő erő ⇒ Erőt adó, vagy erőt elevő kérdéseket használsz? Éber vagy rájuk? » a hitrendszereid korlátozó és támogató ereje ⇒ Te vajon melyiket használod? » harmonizáld a két agyféltekédet ⇒ teljes elme gyakorlatok

» mi van most ⇒ ha ismered a jelent, akkor képes vagy változtatni és továbbfejleszteni
» a mosthoz vezető út és a rajta lévő mérföldköveid ⇒ amikor megérted magad és az eddigi utad, felszabadulsz a korlátok és gátak alól
» hova szeretnél eljutni (első lépések és akcióterv) ⇒ ha nincs célod, akkor nincs hova eljutnod és csak pillanatnyi sodródás és tévelygés van jelen az életedben
» célfókusz gyakorlatok ⇒ ha el akarsz jutni a célodhoz, nem árt fókuszba tenni 😉 

» célok, a tudatos és eredményes teremtéseid alapjai » céljaid ereje és fontossága ⇒ sokan nem is gondolják, hogy itt bukik el minden.. Te hogy állsz ezzel? » célmegvalósító képességek fejlesztése, erősítése ⇒ Neked meg van mind?  » életcél ⇒ Amit most annak gondolsz, valóban a tiéd? Lehet, hogy ezért nem valósult meg eddig? » jövőképedet tisztázó gyakorlat

» halogatás a nagy MUMUS ⇒ hogyan alakult ki és miért választottad
» a halogatásod felszámolása ⇒ igen lehetséges, képes vagy rá
» a cselekvésben rejlő erő ⇒ rutin és tudatos cselekvés

IZGALMAS
5
  különböző, ugyanakkor egymást kiegészítő izgalmas téma.

INSPIRÁLÓ
25 inspiráló gyakorlat,
melyeket bármikor elővehetsz és újra használhatsz.

FOKOZATOS
Az 5 témakört fokozatosan fogod megkapni. 3 naponta egy e-mail, és egy gyakorlat. (összesen 27 e-mail). Így nem fog dömpingszerűen az egész anyag a nyakadba szakadni.

Az 5 téma, amihez eszközöket és segítséget fogsz kapni:

1. Nélkülözhetetlen önismeret
2. Az elméd működésének titkai
3. A most feltérképezése és az odáig vezető út feltárása
4. Célkitűzés és célmegvalósítás coaching szemléletből
5. Lépj túl a halogatáson

A szemléletfejlesztő Self-Coaching ára:

34.800,- Ft.

  • közel 30 segítő lecke, melyeket e-mailben kapsz 3 naponta
  • 25 izgalmas gyakorlati, önismereti coaching feladat
  • életedet kardinálisan meghatározó 5 témakör

Fürgén fizetők ajándéka: 

Azon fürgén fizető jelentkezők számára, akik befizetik (regisztrációja után 1 napon belül) a képzés árát, ajándékba jár egy 60-90 perces számmisztika elemzés, melynek értéke 18.000 Ft.  Az elemzés során olyan mélységei tárulnak fel az önismeretnek, mely más esetben évek kemény munkájával érhető csak el. 

A JELENTKEZÉSED MENETE: 

1. Kattints az „Igen, én is jelentkezem!” gombra

Ekkor megnyílik egy űrlap, ahol az adataidat tudod megadni. 

2. A “Megrendelem” gomb megnyomása után e-mailben kérem a jelentkezésed megerősítését. Erre azért van szükség, hogy mások ne tudjanak visszaélni az e-mail címeddel.

3. Ezután e-mailban megkapod az utaláshoz szükséges információkat. 

4. Az utalás beérkezését követő 24 órán belül küldöm a számlát és a regisztrációdat a zárt webfelületre, ahol az online „Szemléletfejlesztő Self-Coaching” anyagát fogod megtalálni.

Kérdés esetén keress bátran a +36 20-411-7532-es telefonszámon vagy írj a melinda@eletorom-onismeretnoknek.hu e-mail címre.

KATA vállalkozóként magánszemélyek számára tudok számlát kiállítani, vállalkozásoknak nem. 

Kattints ide az ÁSZF-ért.   Kattints ide az Adatvédelmi nyilatkozatért. 

A kérdés, amely senkit nem hagy nyugodni:

‘Ki is vagyok én?’

És miért van akkora ereje, az erre a kérdésre adott válaszomnak az életemre?
 
Vannak kérdések, amiket egyszerűen fel kell tennünk magunknak, máskülönben drasztikus következményeket tapasztalunk meg a hiányuk miatt. Hiába dugjuk a fejünket a homokba, teszünk úgy, mintha nem létezne…

A szakadék akkor is előtted lesz, ha te nem vagy hajlandó tudomást venni róla, és igenis bele fogsz zuhanni, ha továbbra is felé menetelsz.

Ne akkor térj észhez, amikor már a szakadék alján heversz, hanem még előtte!