Te felismered, ha hazudnak neked?

Egy igen érdekes kutatást vittek véghez, aminek ha megismered az eredményét, biztos vagyok benne, hogy többé nem fogsz úgy gondolkodni, ahogy eddig. A kutatást Nancy Carter és Mark Weber, a Torontói Egyetem munkatársai végezték.

A kísérletnek az volt a célja, hogy felmérjék, az átlag ember mennyire képes kiszűrni a hazugokat.

Önkénteseket kértek fel arra, hogy az állásinterjúra érkező jelölteket figyeljék meg és értékeljék ki megbízhatóság szempontjából. Arra is megkérték őket, hogy válasszanak ki egy valakit, akit szívesen felvennének a céghez, ha nekik kellene dönteniük.

Az állásra jelentkezőket 2 táborra osztották.

  1. Az első csapatnak azt mondták, hogy 3 kérdésben mindenképpen hazudniuk kell.
  2. A második csoportnak pedig azt mondták, hogy nekik minden körülmények között igazat kell mondaniuk.

Az önkénteseket, akiknek meg kellett figyelniük a jelentkezőket, a kísérlet előtt egy alapos pszichológiai tesztnek vetették alá, melynek fő fókusza a bizalmi szint felmérése volt.

Mindannyian tudjuk, hogy vannak olyanok, akik sokkal bizalmatlanabbak az átlagnál és vannak olyanok is, akik sokkal nyitottabbak, könnyebben megbíznak embertársaikban.

A teszttel ezt a bizalmi szintet mérték, így az összes önkéntes kapott egy úgynevezett bizalmi-index számot.

A kísérlet elképesztő eredménnyel zárult.

Bármily meglepő, de azok, akik bizalmatlanok voltak, nagyságrendekkel rosszabbul teljesítettek, mint akikre a bizalom volt a jellemző.

A bizalmatlanok lényegesen rosszabbul mérték fel azt, hogy a jelentkezők közül kik voltak azok, akik hazudtak ,és kik voltak azok, akik igazat mondtak.

A még meglepőbb pedig az volt, hogy arra a kérdésre, hogy kit vennének fel a céghez, szinte mindegyikük egy „hazudóst” választott!

 

És mi a helyzet azokkal akiknek a bizalmi indexük magasabb volt?

Ők kitűnő hazugságfelismerési képességet produkáltak és elenyésző esetben választottak volna „hazudós” jelöltet.

 

Mit mutat ez meg nekünk?

Ha bizalmatlanok vagyunk, ha gyanakvóak vagyunk az nem hogy megvédene attól, hogy átverjenek, kihasználjanak minket, hanem még inkább előidézi azt, hogy ez az elkeserítő dolog megtörténjen velünk.

 

Mi lehet ennek a magyarázata?

Az elménkben lévő önvédelmi mechanizmus.

Nézzük hogy is működik ez.

Ahhoz, hogy az életed kiegyensúlyozott legyen, a tudatalattid mindent megtesz, hogy a meggyőződéseid, az igaznak vélt szemléleteid, amik alapján az életedet felépítetted, sértetlenek maradjanak.

Vegyük példának a kutatás középpontjában álló bizalmatlanságot.
Amikor bizalmatlan vagy, olyankor egy olyan világnézetből működsz, aminek a középpontjában a távolságtartás és a gyanakvás áll.

Életed során napi szinten kerülsz olyan helyzetekbe, ahol újra és újra döntened kell arról, hogy a nézőpontjaidat, meggyőződéseidet amikből addig működtél azt megerősíted-e vagy sem. Mivel a döntés a tudatalattié és az ő feladata az “én-védelem”, ezért ő minden követ meg fog mozgat azért, hogy az igazzá tett nézőpontjaidat megvédje és alátámassza. Ergo sorra olyan helyzeteket fog létrehozni, amikkel még jobban be tudja betonozni őket.

Vissza térve a kísérleti példához, ha a bizalmi faktorod alacsony, akkor a tudatalattid azokat az embereket fogja szimpatikussá tenni számodra, akiknél felismeri azokat a finom nonverbális jeleket, amikből egyértelművé válik, hogy az illető hazudós és át fog verni. Így igazolja és erősíti meg a világnézeted helyességét, miszerint az emberek megbízhatatlanok.

Ugyanakkor ha a bizalmi faktorod magas vagy legalábbis a normál tartományban mozog, akkor ez az egész pont fordítva fog megtörténni. A hitrendszered alapján egy kiegyensúlyozott, bizakodó ember vagy, aki hisz az emberekben, az emberi kapcsolatokban. Épp ezért a tudatalattid az én-védő szerepét akkor tudja maximálisan jól ellátni, ha az őszinte, kedves embereket keresi neked. Így az életedben számtalan jobbnál jobb lehetőség bukkan fel és azokhoz az emberekhez fogsz vonzódni, akik becsületesek és jó szándékúak. Azok pedig akik hazudósok és átvernének, taszítani fognak téged.

 

Összegezve az egészet:

Láthatod, ha valami mélyen gyökerezik benned az élet bármely területéről (párkapcsolat, pénz, siker, karrier, egészség, barátság, értékesség stb.), akkor a tudatalattid csak úgy tudja hatékonyan kifejteni önvédelmi funkcióját, ha megvédi az adott világnézetedet helyességét és olyan élethelyzetekbe, szituációkba sodor téged, ahol egyértelműen bebizonyosodik az igazad.

Pl.

  • A bizalmatlansági meggyőződésünk ára az, hogy életünkben egyre több és több olyan emberrel fogunk találkozni, aki átver, aki hazudik, aki becsap minket.
  • A férfiakba/nőkbe vetett bizalmatlanságunk ára, hogy újra és újra szörnyű párkapcsolatban találjuk magunkat.
  • A pénzzel kapcsolatos korlátozó nézőpontjaink ára a szegénység, a szűkösség az állandó pénzügyi gondok.

Nem az a megoldás, hogy védekezel, hogy elzárkózol, hogy minél kevesebb bántás érjen. De az se megoldás, ha mostantól próbálod magadra erőltetni a bizalmat, hiszen a tudatalattidban lévő meggyőződéseket az nem fogja felülírni, az csupán önátverés lenne.

A megoldás abban van, hogy elkezded feltérképezni a hitrendszereidet és következetesen megváltoztatod őket. Ez a szemlélet fejlesztés.

Több módszere, több eszköze is van.

Számomra az egyik leghatékonyabb segítség a megerősítések és kérdések használata. Sokszor hanganyagként hallgatom őket, mégpedig azért, mert ez így egy nagyon könnyed módszer, hiszen a napom bármely részében és bármely helyzetében tudom alkalmazni.

  1. Reggel ébredéskor a legfogékonyabb az elmém az új dolgokra. Ha engem támogató megerősítések és kérdések hallgatásával indítom a reggelemet, akkor az egész napomat úgymond előre berezegtetem és nagyságrendekkel megnövelem annak az esélyét, hogy egy igazán örömteli és sikeres napot hozzak létre.
  2. Napközbeni hallgatás esetén bármilyen szituáció is kerüljön elém, azonnali hatással tudok lenni arra, hogy megváltoztassam a gondolataim és kikövetkeztetéseim irányát negatívból pozitívra.
  3. Ha pedig este elalvás előtt hallgatom a megerősítéseket és erőt adó kérdéseket, akkor az éjszaka során az elmémnek lehetőséget adok arra, hogy az új nézőpontokat elkezdje hatékonyan beépíteni és a régieket lebontani.
    Ebben az esetben duplán nyerek vele:
    – pihentető lesz az alvásom
    – újra huzalozom az elmémet és engem támogató meggyőződésekkel itatom át

Azt tudom javasolni számodra, hogy már ma kezdj el tenni azért, hogy az eddig téged szabotáló meggyőződéseket kiiktasd és építs helyükre olyanokat, amikkel te fogod irányítani az életedet, mégpedig úgy hogy egy igazán örömteli és eredményes életet élhess.

Amennyiben a vállalkozásodat tennéd még sikeresebbé, akkor kattints ide és nézd meg ezt: https://majorosmelinda.hu/a-sikeres-vallalkozasert/

Ha pedig az életed egyéb területére hatnál, akkor ez az, ami érdekelni fog téged: https://majorosmelinda.hu/az-elmed-hatalma/

 

Legyen csodálatos napod és igazán sikeres életed!

Szeretettel,
Melinda 

 

~~~
❤️ Ha tetszett ez a blogbejegyzés, oszd meg, vagy küld el annak, akivel szeretnél jót tenni,
és a gondolataidat ? írd meg nekünk hozzászólásban. ❤️

 



Önismeret Nőknek és Vállalkozónőknek

E-mail: melinda[kukac]eletorom-onismeretnoknek.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük