ELME-TRÉNING
Hozd létre Te is a sikert a vállalkozásodban és az életedben!
Mennyire vagy elégedett a vállalkozásodból érkező bevétellel és az elért sikerekkel?
Tudtad, hogy a jelenlegi anyagi helyzeted és az eddig elért eredményeid a múltbéli gondolkodásod, választásaid és cselekedeteid eredménye?
Ebből egyértelműen következik, hogy a jövőbeni eredményeidet az határozza meg, hogy itt a jelenben minek és hogyan adod a figyelmedet.
Mindig emlékezz rá: Amit gondolsz, amit hiszel, (amilyen feltételezések az elmédben vannak), az meghatározza amit érzel és az érzéseid pedig meghatározzák azt, hogy mit cselekszel, illetve mit nem cselekszel.
Amíg ugyanazok a gondolok pörögnek az elmédben,
⇓
addig ugyanazokat az érzéseket fogod érezni
⇓
ennek következményeként ugyanúgy fogsz cselekedni
⇓
ami által ugyanazokat az eredményeket fogod létrehozni.
Rengeteg külső impulzus ér és emiatt kőkemény, napi szintű munka megtartani a belső fókuszodat, a gondolataid tisztaságát és a teremtéseid megvalósításának fókuszát. Bármerre is nézel, mindenhonnan ömlik rád a korlátozó hitrendszereket és a kishitűséget erősítő üzenetek áradata. Épp ezért minden egyes nap tenned kell azért, hogy a gondolati erőd gyeplője a te kezedben maradjon és nem mások rángassák.
Használd fel gondolataidat és szavaidat egy eredményes élet eléréséhez!
Elmédet döbbenetes mennyiségű információ éri – 400 milliárd Bit – másodpercenként. Ugyanakkor ebből az extrém mennyiségű információ áradatból mindösszesen 2000 Bitnyi adatot érzékel a tudatos elméd.
Azaz 399 999 998 000 Bitnyi információ az, amiről nem tudsz!
Ez iszonyat nagy mennyiség.
Az, hogy ezek közül a hatások közül melyek lesznek amik érvényesülnek, az attól függ, hogy milyen gondolatokat választasz tudatosan, mire irányítód a fókuszodat!
Az elméd programozása sokféle képen történhet.
Erről biztos te is olvastál már az interneten, láttál youtube videókat, hallgattál meditációkat, megerősítéseket, de valami miatt mégsem történt meg az áttörés.
Ez azért van, mert nem mindegy, hogy az a hanganyag, amit hallgatsz, miként van felépítve, milyen mondatok vannak benne és a mondatoknak milyen a szerkezete.
Önismereti utam során számtalan ilyen hanganyagot hallgattam végig újra és újra, de mindig éreztem, hogy valami nem stimmel. Ideig-óráig javított valamit a közérzetemen, de a változás nem nagyon akart beindulni. Rengeteget tanultam az elme működéséről és folyamatosan monitoroztam magamat is. Meg akartam érteni, hogy miért nem működnek olyan mértékben ezek a technikák, mint ahogyan azt szeretnénk. Elkezdtem tudatosan kielemezni a pozitív megerősítéseket tartalmazó hanganyagokat és dalokat.
Rájöttem, hogy olyan dolgokat is tartalmaznak, amik a korlátozó hitrendszereket is bekapcsolják, felerősítik.
Ha jobban megfigyeled, te is észre fogod venni, hogy egyszerre vannak jelen a pozitív megerősítések és az akadályozó megerősítések, így két ellentétes irányú erő hat az elmédre.

Mivel azért hallgatjuk ezeket a hanganyagokat, mert az életünk nem a legszuperebb, ezért egyértelmű, hogy jelenleg az elménkben a hátráltató erők vannak túlsúlyban. Ezért hiába hallgatod a hanganyagot, mivel tartalmaznak korlátozó megerősítéseket, azok a – már fejedben lévő – hátráltató hitrendszerek táborát fogják erősíteni. Így a pozitív megerősítéseknek nem tudják olyan mértékben kifejteni a hatásukat, mint amire képesek lennének.
Ezután a felismerés után nem maradt más választásom, minthogy én magam írjam meg a segítő mondatokat, teremtő és erőt adó kérdéseket, fókuszban tartó megerősítéseket, hogy úgy tudjak hatni az elmémre, ahogy azt valóban szerettem volna.
Ezeket a megerősítéseket és kérdés típusokat már 7 éve használom. A céljuk az, hogy segítsenek engem abban, hogy az elmém teremtő erejét én használjam és ne tudják külső behatások szétcincálni és a negatív tartományba taszítani.
Rendkívül értékes kincsei az életemnek ezek a hanganyagok, hiszen nekik köszönhetem azt, hogy ma ott tartok ahol.
Szabad, független és boldog vállalkozónő vagyok.
Itt vagy ezen az oldalon. Nem véletlenül.
A benned lévő vágy, motiváció és a változás iránti igény hatására az elméd folyamatosan monitorozza a kvantum teret, hogy rátaláljon a megoldásra, amivel létre tudod hozni a vágyad tárgyát.
Használd és fordítsd te is a javadra a sikert hozó hanganyagokat és tedd a vállalkozásodat még eredményesebbé!
2 videót, 2 hanganyagot és egy pdf jegyzet-munkafüzetet fogsz kapni:
- Az első videó és a belőle készült hanganyag akkor lesz számodra nagy segítség, ha úgy érzed, hogy a vállalkozásoddal el vagy akadva és nem hozza azokat az eredményeket, amikre vágysz, sem anyagiak terén, sem a siker terén. (hossza 20 perc)
- A második videót és a belőle készült hanganyagot akkor tudod bevetni, ha már egész jó eredményeket értél el eddig a vállalkozásodban, de szeretnéd még jobban felturbózni azokat, mind anyagiak terén, mind a siker terén.
(hossza 20 perc)
A két hanganyag között vannak átfedések, ami azt jelenti, hogy vannak olyan megerősítések és kérdések, amik mindkettőben megtalálhatóak.
Mindkét anyag hatalmas hozzájárulás az életedhez, a vállalkozásod sikeréhez. Használd őket bátran! 🙂
A segítő pdf-ben (munkafüzetben) pedig olyan információkat fogsz találni, amik által megérted az elméd működését és azokat a technikákat, amiket használok. Minél nagyobb a megértésed mértéke, annál könnyebben fogja hasznosítani az elméd mindazt, amit a hanganyagok által kap. Ezek mellett 3 fontos coaching eszközt is megosztok veled, hogy a haladásodat erőteljes indulással tudd megtámogatni. 😉
A pdf fájl 32 oldalas.
Visszajelzések, tapasztalatok
2023-at írunk most és ehhez mérten már több, mint 5 éve ismerem Melindát. Teljes lelki nyugalommal mondhatom, hogy bizonyos értelemben az életem mentette meg az átadott tudásával. Enélkül ugyanis valószínűleg előbb-utóbb beteg, megfáradt sorsom lett volna saját magamnak köszönhetően. Ehelyett most, közel a 60. életévemhez, előfordul, hogy olykor akár 20 évet is letagadhatok a saját koromból, mert annyi minden változott és életem központi gondolatai már nem a bosszúság, nehézség, fáradtság fókuszából, hanem az optimizmus, lehetőség és vidámság területéből fakadnak.
Eljön az az idő sokunk életében, hogy szűkek lesznek a keretek és nem értjük, hogy miért vannak falak körülöttünk és miért nem jutunk tovább egy jottányit sem, még tripla erőfeszítéssel sem. Így volt ez velem is és fogalmam sem volt, hogy minden jószándékom ellenére miért történik mindez.
Az akkori jógaoktatóm ajánlotta Melinda linkjét, és így utólag elmondhatom, hogy annyira nem voltam képben önmagammal sem, hogy nem is értettem, hogy miért ajánl nekem egy Életöröm Nőknek c. oldalt tanulmányozásra. Melinda sem volt különösebben szimpatikus, sőt, – ahogy sok nevetgélés közben ezt már megbeszéltük többször is vele, – kifejezetten ellenszenves volt az amit és ahogy mondta. Utólag már tudom, hogy az a terület, ahol igazán fejlődnünk kell, sokszor ellenkezést vált ki bennünk – és persze nemcsak vele kapcsolatban volt ez így, hanem más mentoraimmal is – és természetesen óriási tátongó űr volt a világomban ezeken a területeken, ezt már látom utólag.
Ám, ellenszenv ide- vagy oda, Melinda átküldött hanganyaga csak ott motoszkált a fülemben egész nap és újra és újra megnéztem az átküldött linket. Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen az akkori életem nehézségeinek nagy részére választ adott már az az első hallott anyag is, így jelentkeztem a képzésére, ami egy hat hónapos oktatás volt (Bőség és minőségi élet megteremtése mentor program).
Az első hetek után természetesen türelmetlen voltam és írtam Melindának, hogy én nem látok semmi változást, a csodák elmaradtak. Akkor azt mondta, hogy várjak egy pár hónapot és majd meglátom az eredményt.
Így is lett. A változások úgy épültek be az életembe, hogy észre sem vettem, csak utólag, hogy jéééé…, ezt már egészen másképp gondolom és teszem. Magam is sokat csodálkoztam magamon, mert rá kellett jönnöm, hogy bizony az én gondolataim és reakcióim voltak saját magam akadályai a remélt változásban. Egyszer csak észrevettem, hogy a hanganyagok szövege beépült a kommunikációmba, bizonyos élethelyzetekben másképp reagálok és nem az az automatikus véleményem, mint korábban.
Most a Vállalkozással kapcsolatos anyagot hallgatom, ami egy elképesztően széles körű összegzés és kérdésfeltevés-sorozat nemcsak a vállalkozásra, hanem akár életeted bármelyik más területére alkalmazva is. Ha egy területen változtatsz fókuszt, az ott jelentkező új energia beindítja a változást más területeken is, és előbb-utóbb majd te is rájössz, hogy itt nincs végcél. Ez egy út, amin járni kell és akkor jársz biztonsággal rajta, ha rendben vagy önmagaddal.
Több évnyi rengeteg tanulás, elemzés és gondolkodás után már ott tartok, hogy magabiztosan használom a Melindától tanult tudásbázist a hivatásomban is, így még hatékonyabb segítséget tudok nyújtani a vendégeimnek.
Bár alapvetően szépészeti folyamatokkal dolgozunk, ám a munkánk nagy része életmódváltáshoz kötődik, ahol az ember lelke a kiindulópont, a mozgatórugó.
Első a gondolat, utána az érzelmek, majd a tett és utána az eredmény. A folyamat nem felcserélhető lépésekből áll. Ehhez tisztában kell lenni az összes fázis kérdéseivel és azokkal a komfortzónás helyzetekkel, amelyek megakadályoznak bennünket a változásban.
5 éve nemigen tudtam volna sokat mesélni arról, hogy ezek a fogalmak, mint tudatosság, önszeretet, önismeret, megbánás és megbocsátás mit jelentenek és egyáltalán miért lennének fontosak. Melinda anyagaival – melyeket addig hallgattam újra és újra, amíg sokszor már fejből tudtam idézni, hogy mi mi után jön – ezek a fogalmak megteltek élettel, tapasztalattal, tudással. Ezekkel a megerősítésekkel és kérdésekkel értettem meg a saját szerepem a világban, mint nő, feleség, anya, mint vállalkozó, mint barát, mint gondolkodó és teremtő univerzális lény. Ennyi év után bátran állíthatom, hogy a családhoz, munkakörnyezetemhez és egész életminőségemhez való hozzáállásom megváltozott, sőt, ezen területek résztvevői is megváltoztak gyökeresen, hiszen hatunk egymásra. Ma már nem azt kérdem, hogy ez megint miért pont velem történik, hanem tudom, hogy miért történik és hogy hol kell ahhoz változtatnom, jobban figyelnem, hogy ne ezt az üzenetet küldje számomra az Univerzum. Ahol a dolgok csak úgy „ látszólag véletlenül” egymásba kapcsolódnak és az események szinte spontán abba az irányba tartanak, amit szeretnék, akkor van „flow”-élmény, akkor van áramlás, az energiák megfelelő haladása elakadás, blokk, bánat és szomorúság helyett.
Melinda számomra hiteles, hiszen számtalanszor saját példáján, jó és rossz tapasztalatán keresztül, a saját fejlődési állomásaival bizonyítja be a dolgok „színfalak mögötti magyarázatát”. Rendkívül hálás vagyok számára, hogy őszinte, tiszta és rendkívül széles spektrumú tudásanyagával elkezdtem megérteni azokat a folyamatokat és üzeneteket, amiknek a létezéséről sem tudtam korábban. Általa sokszor megszűnt, vagy csökkent az életemben az ellenállás, a türelmetlenség, a meg-nem-értettség és a bánat, képes vagyok erőfitogtatás nélkül kiállni a saját véleményem mellett, lehatárolni azt, amire valóban szükségem van és nem-et mondani arra, aminek nem kell, hogy az életem része legyen. Ezáltal csökken a feszültség és arra tudok koncentrálni, amire valóban szeretnék.
A Vállalkozást segítő tananyag egy csodás összegzése mindannak, amit úgy hívunk, hogy ÉLET. Hiszen az is egy jó kis összetett vállalkozás, projekt. Szívből kívánom, hogy legyen bátorságod elindulni ezen az úton, mert jobb és minőségibb élmények várnak rád.
Mátrai Gabriella, vállalkozó
Rejuvena Esztétika Szalon, Hévíz
www.rejuvena.hu
Meleg szívvel ajánlom Melinda programjait, anyagait, videóit, egyéni üléseit.
Egy kedves ügyfelem ajánlása révén hallottam Melindáról 2020 elején, eleinte az online térben hallgattam az ingyenes anyagait, videóit. Majd rendszeresen gyakoroltam az energia húzást, ami szinte azonnal eredményeket generált, eleinte kisebb csodák történtek, ezért minden reggelt vele kezdtem.
Akkoriban az életem romokban hevert, az ingatlanos munkám megrekedt, Budapestről vidékre költöztem, ami nem volt túl jó ötlet. így hamar megjött a válasz, a belső vezetőm által, vissza Budapestre.
A hanganyagok amiket hallgattam, az energiahúzás, olyan eseményláncolatot indított el, hogy magam se hittem el. Majd 2020 őszén találkoztam először személyesen Melindával, egyéni ülés keretében, ahol üzleti coaching-ra mentem, amit nem bántam meg. Az ingatlanos munkám mellett, ami kezdett újra működni, végre megindultam a hivatásom felé, beiratkoztam egy hároméves iskolába, ahol integrál szemléletű pszichológiát tanulok. Annyira lelkes voltam a sikereim végett, ezért egyre több szolgáltatást vettem igénybe, mert működött. Szerettem a személyes foglalkozásokat is, a járvány végre enyhült, lehetett csoportokat tartani, így csatlakoztam egy 10 alkalmas zárt női csoportjába.
Tavaly indította Melinda a tudatküszöb alatti hanganyagait, melyre befizettem, mert mindig van olyan, amikor valami nem oké, és akkor újra eszembe jutott, van megoldás, csak csináld és működni fog. (mert amikor jól megy hajlamos vagyok megfeledkezni róla)
Az élet nem egy egyenes vonal, hol lent, – hol fent vagyunk, legfeljebb mindenki a saját szintjén nyomorog elve mentén mozog, de van az amikor megint jön egy nehezebb időszak. Ezért elővettem a hanganyagokat, és három hónapon belül megérkezett a saját vidéki házamra a vevő, és nagyon jó áron sikerült eladnom. A munkámban is elindult a hullám újra, egymás után jöttek a megkeresések, hogy adjam el a lakásukat, újra csak ámultam mennyire működik a tudatalatti program.
A párkapcsolatomban is javulást tapasztaltam, azonban ott van még feladat, de kell a kihívás.
Ma már azt is látom a tanulmányaim révén, minél több belső blokkot oldunk ki a tudatalattinkból, annál hamarabb tudjuk bevonzani a szépet, jót az életünkbe, és tartósabban tudjuk megtartani a jólétet, boldogságot.
Véleményem szerint, és a saját életem mentén amit megfigyeltem, rendkívül fontos foglalkozni a mentális egészségünkkel is.
Kívánom neked, ki olvasod soraim, hogy merj lépni Önmagad felé, hiszen idő és pénz befektetése nélkül nincs eredmény. Ha te lépsz egyet, az Univerzum kettőt lép feléd.
Én ezután is hallgatom Melindát, és fogadom az életembe a csodákat, még akkor is ha időnként néhány álruhás.
Pál Krisztina
Ingatlan értékesítő
A megerősítések és kérdések használat nem egyszeri alkalomra szólnak.
Ahhoz, hogy eredményt érj el, sajátítsd el a tudást és napi szinten használd, hiszen a külvilágból percenkét áradnak feléd az eltérítő, negatív gondolatok és meggyőződések.
Minél többször hallgatod meg és hívod segítségül a tudásanyagot, annál hamarabb hozod létre a várva várt eredményt és változást az életedben, a vállalkozásodban.
A 2 videó, a 2 hanganyag és a segítő munkafüzet ára 17.900 Ft.
Megrendelés előtt kérlek olvasd el ide kattintva az Adatvédelmi nyilatkozatot és az ÁSZF-t
Ajándék tudatküszöb alatti hanganyag:
Minden fürgén fizető vásárlómnak ajándékba jár 1 db. tudatküszöb alatti üzenetek hanganyag, hogy elméjének teremtő erejét és vállalkozásának sikerét akár éjszaka is maximalizálni tudja mindenféle erőfeszítés nélkül.
E közül a két hanganyag közül tudsz választani:
- pénz, bőség, jólét, lehetőségek 60 perces hanganyag
(az ajándék értéke 7.800 Ft.) - vállalkozásunk eredményességének, sikerének és bevételének maximalizálása 60 perces hanganyag
(az ajándék értéke 7.800 Ft.)
A tudatküszöb alatti (szubliminális) érzékelés olyan észlelés, amikor az inger olyan rövid ideig, vagy olyan kis intenzitással jelenik meg, hogy az a tudatos érzékelés küszöbe alatt marad, épp ezért ezek segítségével rendkívül jó hatásfokkal lehet hatni a tudatalattira.
A szubliminális üzeneteket tartalmazó hanganyagok úgy épülnek fel, hogy a tudatos hallás küszöb értéke alatt van a hangereje a megerősítéseknek, kérdéseknek, invitálásoknak, amihez egy kellemes zene is társul.
Visszajelzések a Tudatküszöb alatti hanganyagokról
Végtelenül hálás vagyok! Február 19-én kaptam meg a „pénz” hanganyagot…. működik! Éber vagyok, megengedés vagyok… 🙂 Rengeteg ötletem van, és rengeteg felismerésem, szembesülés az ítéleteimmel…
Kaptam egy olyan állásajánlat, ahol a jelenlegi bérem dupláját ajánlották… Rendszeresen hallgatom a hanganyagokat, szinte NON-STOP.
Köszönöm! Ajánlom szeretettel!
Felváltva hallgatom a „test” és a „bőség” hanganyagokat, legtöbbször a „bőség” hanganyag szól egész éjjel halkan.
Lett egy új készítőm, akinek én vagyok a viszonteladója és a legutóbbi Aquincumban olyan jót árultam, mint még soha. Régebbi, nagyobb értékű ékszerek is gazdára találtak.
Sokkal nyugodtabb vagyok a bőséggel, pénzzel kapcsolatban. -> Magus-Ekszer-Kucko
A pénz-bőség hanganyagot amióta hallgatom, egyre bátrabban és a könnyedség teréből választok olyan nagyobb kiadásokat is, amiket évek óta halogattam. A bőségnek egy egészen új dimenzióját érzékelem, és egyre inkább az örömteli teremtés érzését kezdem felfedezni a mindennapjaimban.
A „test” hanganyag hallgatása óta már nem szükséges fegyelmezni önmagamat, egyszerűen a testem csak azt és akkor fogadja el, ami számára szükséges és elégséges. Már tapasztalom a karcsúsodást.
A „női önbecsülés” hanganyag pedig elhozta számomra, hogy végre elkezdtem felismerni és elismerni az értékeimet, a tudásomat és annak értékességét, azt hogy mekkora hozzájárulás lehetek mások számára is. Már érkeznek a pozitív visszajelzések is.
Hálás vagyok mindegyikért, köszönöm Melinda! 🙂 – > Access Bars® (medihol.hu)
A pénz/bőség és a network hanganyagot vettem meg, és felváltva hallgatom őket. Azt vettem észre, hogy egyre több lehetőség jelenik meg számomra. Több lett a bevételem, és olyan összegeket is megkaptam, amik kifizetését már hónapok óta vártam. 🙂 Amit kigondolok, amit szeretnék megvalósítani, annak ezerszer könnyebb és jobb érzésekkel állok neki, jelentősen csökkent a kishitűségem és biztosabb vagyok magamban és a képességeimben.
Szuperek a hanganyagok, nagyon köszönöm Melinda, hogy kitaláltad és összeállítottad őket! 🙂
Ahogy eddig éltél, gondolkodtál, cselekedtél az az aktuális eredményeket tudja csak megteremteni. Ha boldogabb, örömtelibb, eredményesebb életet akarsz, akkor változtatnod kell.
Fontos:
A megerősítések nem fognak helyetted cselekedni, hanem abban segítenek téged, hogy sokkal könnyebben és örömtelibben menedzseld a vállalkozásodat és az életedet. Hozzájárulnak ahhoz, hogy szemléleted megváltozzon, az önmagaddal való kapcsolatod javuljon és ahol eddig nehézséget láttál, ott lehetőségek jelenjenek meg számodra.
Őszinte szívvel kívánom Neked, hogy minél hamarabb megjelenjen az életedben mindaz, amire vágysz és azzá a vállalkozónővé válj, aki mindig is szerettél volna lenni!
Szeretettel,
Melinda