Számtalan olyan helyzet van mögöttünk, amik ha eszünkbe jutnak, összeszorul a mellkasunk, és belénk hasít a szomorúság:
- ‘Bárcsak ne tettem volna meg…’,
- vagy ‘Bárcsak megtettem volna!’
Nekem is van jó néhány ilyen emlékem, mindkét verzióból 🙁
Pontosan tudom, hogy nem szabad teret engednem az ilyen jellegű maró gondolatoknak, hiszen elveszik tőlem, a csak a jelenben felhasználható teremtő erőmet.
Minél többször, és minél hosszabb ideig engedem, hogy uralkodjon felettem az önostorozásért felelős mumus, annál több boldog jövőt vesz el tőlem.
.
Vállalkozónőként sok feladat vesz körbe, amit tudnom kell menedzselni.
Az egyik legégetőbb és legfontosabb ezek közül, a napi szintű megjelenés a közösségi média felületeken, mégpedig izgalmas, hasznos és a követőimet támogató posztokkal. Valljuk be, ez talán a legnehezebb feladat, amit le kell gyűrnünk.
A napok úgy tudnak elmenni egymás után, hogy észre se vesszük, és már el is telt 3-4, mire érdemben megjelenünk a közösségi felületeken. Ez pedig azért veszélyes, mert ha azt az értéket, ami nálam és a vállalkozásomban van nem tudom folyamatosan megmutatni, akkor a leendő ügyfeleim nem fognak tudni rólam, és azt se fogják tudni, hogy a megoldás a problémájukra vagy a vágyukra, nálam található.
Mindketten veszítünk.
- Veszít az ügyfél, mert nem oldódik meg helyzete (legyen az vágy, vagy legyen az probléma)
- Veszítek én, hiszen nem épül a hitelességem, nem jutok el a leendő ügyfelekhez, ráadásul bevétel sem generálódik a vállalkozásomban.
Ami segíthet ezen – legyen szó a vállalkozásodról, vagy a magánéletedről -, az az, hogy tudatosan elkezdesz tervezni.
Pl. a tartalomgyártás során nem egy végeláthatatlan folyamatban gondolkozol, hanem blokkokban: heti, havi, negyedéves blokk
- Legyen célja a heti posztolásodnak.
- Legyen célja a havi posztolásodnak.
- Legyen célja a negyedéves posztolásodnak.
Természetesen a célok összefüggésben lehetnek, támogathatják egymást. Sőt, az az igazán jó, ha egy nagy egységet alkotnak.
.
Mondok erre neked egy példát.
A fő cél a bevételem növelése. Értékesíteni szeretném a ‘Szívből jövő szokásátalakítás’ mentor programomat, ami január 10-én indul.
Kitűzött cél: 30 fővel induljon el.
Most október 12-e van, tehát 2 és fél hónap áll a rendelkezésemre, ennek a projektnek a kivitelezésére.
.
Ahhoz, hogy minél több emberhez el tudjak jutni, érdekes posztokkal kell megjelennem napi szinten.
.
- Az első 2 hét célja, hogy olyan tartalmakkal jelenjek meg, amik könnyen emészthető, és megosztásra buzdítja az embereket (humoros, kedves, szívhez szóló). Ezzel elkezdem tanítani a közösségemet az interakcióra.
- A 3. hétben szintén jelen vannak a könnyed tartalmak, de már 1-2 elgondolkoztató írással is érkezem. A cél még mindig az, hogy az aktivitást növeljem (hozzászólás, megosztás), aminek hatására az organikus elérés elkezd megnőni, és még több embernek megmutat az aktuális közösségi média algoritmusa.
- A 4. héttől a könnyed tartalmak mellett megjelenik 1-2 poszt erejéig a képzéshez kapcsolódó téma. Még nem mélységeiben, csak könnyed módon.
- Az 5. héttől kezdem el intenzívebben megmozgatni az emberek érzelmeit, és sorra bemutatom a problémákat, a fájdalom pontokat. Többségében lesznek az érzelmekben megmozgató írások, és 2-3 könnyed poszt lesz közte.
- A 6. héttől a fájdalompontos posztok mellett megjelennek a vágyott állapotot megmutató írások. Tehát van a probléma, és mutatom az ideális állapotot, és elkezdem promotálni a képzést. Bekerül a „korán kelő kedvezmény”, ami sürgető érzést ad az embereknek.
- És maradt még 4 hetem a kezdésig. Ez soknak tűnhet, de valójában ez a 4 hét pillanatok alatt el fog repülni. Itt célzott marketinggel megyek tovább, figyelve arra, hogy könnyed tartalmakkal lazítsak a nyomáson.
Biztos vagyok benne, hogy te is érzed, mennyire más így posztolni és jelen lenni a közösségi média felületeken.
Ez a 10 hét nem egy végeláthatatlan „posztolnom kell” feling, hanem egy céltudatos, erővel és energiával feltöltött időszak.
.



.
Valójában egy jól felépített coaching folyamat az egész. 

Bízom benne, hogy sok hasznos információt találtál ebben a bejegyzésben, amit a javadra, a vállalkozásod javára tudsz fordítani!
.
.
~~~


.
.
Szeretettel,
Melinda
Önismeret Nőknek és Vállalkozónőknek
E-mail: melinda[kukac]eletorom-onismeretnoknek.hu
Női facebook csoport: Majoros Melinda – Önismeret nőknek