Eljött a hétfő, nem is akármilyen hétfő – 11-es mesterszámmal 😉 – és ebben az energiában folytatjuk felfedező utazásunkat a bőségtudatosság végtelen óceánján.
.
Az előző levelemben listába szedve megismerkedtél az anyagi jólétet és bőséget akadályozó 7 összetett érzelmi és pszichológiai tényezővel.
Ebből az elsőt mélyebben megnéztük, és eszközöket is kaptál ahhoz, hogy a változtatást elindítsd.
Most a 2. akadályozó pillérrel fogunk foglalkozni.
Kényelmetlenség a változásban:
Az anyagi bőség elérése változásokat követel meg az életben, és sok emberben ez ellenállást, félelemet és kényelmetlenség érzetet generál. Sokszor már attól a gondolattól, hogy változás – valamit elengedni és valami újat működtetni -, összerándul a gyomruk.
Az ismeretlenbe való belépés – vagy az úgynevezett komfortzóna elhagyása – súlyos ellenállást vált ki sokunkból.
Bármily meglepő, de ez bizony egy teljesen érthető reakció. 

Mielőtt még azt gondolnád, hogy hibásan működsz és csak te vagy ezzel így, megnyugtatlak, mindenki így van ezzel.
Mégpedig azért, mert ez a viselkedési forma az agy természetes működéséből fakad.
.
Figyelj mondom, amit tudni kell:
Az agy elsődleges feladata az, hogy téged biztonságban tartson, mégpedig a lehető legkisebb energiabefektetéssel -> ugyanis az agy az erőtartalékokat a váratlan, életmentő helyzetekre tartogatja.
Tudod, régebben sok olyan dolog fenyegette az embert, ami miatt állandóan résen kellett lennie. Évezredeken keresztül éltünk így és az agy evolúciójában ez egy meghatározó tényező.
.
Ugyan most már nem kell kardfogú tigris elől menekülni, mégis az agy ebből működik. Az a néhány 100 év nem volt elegendő idő ahhoz, hogy az evolúció következő lépcsőfokára lépjen, ezért nekünk kell segítenünk őt a tudatosság útján járva abban, hogy képes legyen változni.
.
Vegyük példaként az anyagi helyzetet.
Ha hosszú évek óta hozzá vagy szokva, hogy szűkösen élsz és hónapról-hónapra küzdesz a megélhetéssel, akkor bizony az agyad számára ez a természetes állapot és minden követ meg fog mozgatni azért, hogy a számára ismert és biztonságos zónában tartson téged.
Fontos: Az agyad nem az alapján mérlegel a döntéseinél, hogy azok számodra jók vagy rosszak, hogy mennyire örömteli az aktuális életminőséged, a jelenlegi párkapcsolatod, az anyagi helyzeted stb., hanem az alapján, hogy az adott helyzet (szokásrendszer) mióta áll fenn. Minél régebb óta, annál inkább ragaszkodik hozzá és nem számít, hogy szenvedsz-e tőle vagy sem.
.
Ez eddig mind szép és jó és érhető, de a nagy kérdés most is az, hogy: Mit tehetsz?
Azok, akik agykutatással és személyiségfejlesztéssel foglalkoznak, pontosan tudják, hogy a „Gyakorlat teszi a mestert„, azaz gyakorlás útján lehet előidézni a változást.
Ha szeretnél rutint szerezni az úgynevezett kényelmetlen (ez nem jelent feltétlenül rosszat) helyzetek lemenedzselésében, akkor tudatosan idézd őket elő.
.
Kérlek most ne szaladj el, ne zárd be ezt a levelet, hanem olvass tovább, mert most jön a lényeg!
- Az első lépés az lesz, hogy megállapodást kötsz magaddal, hogy kipróbálod.
- A második lépés az, hogy pici apróságokban elkezdesz kényelmetlen helyzeteket létrehozni, amiben jelen vagy, és tudatosan kezeled.
Pl.:
– hideg vízzel mosol arcot,
– váltott zuhanyt használsz,
– tudatosan abba hagyod a sorozatod nézését a legizgalmasabb résznél (majd másnap onnan folytatod),
– beszélgetést kezdeményezel idegenekkel
– fizikai teljesítményedet elkezded erősíteni és átlépsz komfortzónákat. Pl. még 5 felülés akkor, amikor úgy érzed, hogy már nem bírod - A harmadik lépés, hogy mentálisan folyamatosan edzed magad és tudatosítod, hogy minden csak egy választás, és a változás nem más, mint energetikai és tudati tágulás a bőség terében.
Hatalmas segítséged lesz ebben a folyamatban az, ha megtervezed a változásokat lépésről lépésre.
A kisebb lépések könnyebben kezelhetők és kevésbé ijesztőek.
Keresd meg az előnyeit a változásnak. Gondolkodj el azon, hogy milyen pozitív hatásai lesznek az anyagi jóléted megteremtésében és az életed minőségének megváltoztatásában.
.
Ha biztosra akarsz menni, akkor használd az Elme-tréning anyagait.
Mit gondolsz mekkora ereje lesz annak, ha a videókat és hanganyagokat ebből a tudatosságból és ezekkel a nélkülözhetetlen információkkal felfegyverkezve kezded el használni?
.
Nem kérdés, hogy az életedet végre olyan módon fogod tudni megváltoztatni, ahogyan valójában akarod.
Szeretettel,
Melinda
U.i.:
Ha szeretnél részt venni a heti sorsoláson – ahol egy bőség konzultációt nyerhetsz velem 😉 – és szeretnéd megkapni az „anyagi siker rejtett kulcsai” sorozat további részét, akkor iratkozz fel a hírlevelemre itt: Hírlevél feliratkozás