Mindennapi káros szokásod:
Önmagad becsmérlése
Képzeld el, hogy a legjobb barátod odamegy hozzád, és azt mondja:
„Ma olyan béna voltam a munkahelyemen, biztos mindenki hülyének nézett.”
Mit felelnél?
Valószínűleg azt, hogy: „Ugyan már, ne legyél ilyen szigorú magaddal! Mindenki hibázik néha.”
Na, és mit mondasz saját magadnak, amikor elrontasz valamit?
„Te idióta, hogy lehetsz ennyire szerencsétlen?”
Ugye, milyen kettős mércével bánunk önmagunkkal?
A folyamatos önostorozás olyan, mint egy belső troll, aki állandóan a hibáidat keresgéli. Ráadásul teljesen feleslegesen.
Egy kicsit nézzük meg közelebbről, miért is csináljuk ezt, és hogyan lehetne végre leszállni magunkról.
Miért csináljuk ezt magunkkal?
1. A "tökéletes ember" illúziója
Valahol, valamikor bekajáltuk azt a tévhitet, hogy hibázni ciki. Különösen a közösségi média korában, ahol mindenki a legszebb arcát mutatja. A gond csak az, hogy a saját életünkből a vágatlan verziót látjuk, míg mások Instagram-fotói maximum egy ügyesen beállított előzetes egy hollywoodi filmből.
2. Gyerekkori "tanítások"
Emlékszel azokra a mondatokra, hogy „Ne dicsekedj!”, „Nem illik magadat dicsérni!”? Na, ezek szépen beépültek a tudatalattinkba, és most, ha egy pillanatra is meg mernénk dicsérni magunkat, azonnal ott terem egy belső hang: „Ne légy nagyképű!”
Pedig az egészséges önbecsülés nem egyenlő az egoizmus szobrának felavatásával.
3. A motiváció félreértelmezése
Sokan azt hiszik, hogy ha keményebben kritizálják magukat, akkor majd jobban teljesítenek. Csakhogy a pszichológia azt mondja: az önbecsmérlés nem motivációt ad, hanem szépen lassan lebontja az önbizalmadat. Olyan ez, mintha egy edző folyamatosan csak azt üvöltené a játékosainak, hogy „Totál bénák vagytok!” Hát, ettől senki sem lesz jobb.
Hogyan álljunk le önmagunk szapulásával?
1. Képzeld el, hogy a legjobb barátod vagy!
Legközelebb, amikor épp azt készülnél mondani magadnak, hogy „Már megint elrontottam, egy rakás szerencsétlenség vagyok!”, állj meg egy pillanatra
és gondolj bele: Ha egy barátod mondaná ezt, mit válaszolnál? Biztos vagyok benne, hogy kedves, megértő és bátorító lennél vele. Mi lenne, ha magaddal is így bánnál?
2. Helyettesítsd a negatív mondatokat más nézőponttal!
Például:
„Én mindig elrontok mindent!” → „Most ugyan nem sikerült, de ez nem jelenti azt, hogy mindig így lesz.”
„Béna vagyok!” → „Most ez nem ment, de más dolgokban igenis jó vagyok!”
„Soha nem fogom ezt megtanulni!” → „Mindenki végig megy egyfajta tanulási folyamaton. Ez még új nekem, de idővel menni fog!”
3. Nevess magadon – szeretettel!
Ha már úgyis kritizálni akarod magad, mi lenne, ha ezt humorral tennéd?
Például: „Jól van, Sherlock, sikerült magadra borítani a kávét, de legalább bebizonyítottad, hogy a gravitáció még mindig működik!”
A szeretetteljes önirónia sokkal táplálóbb, egészségesebb és előre mozdítóbb, mint a kőkemény önostorozás.
4. Ünnepeld a kis sikereket is!
Túl gyakran várjuk, hogy valami óriási eredményt érjünk el, és csak akkor adjunk magunknak elismerést. Pedig az is siker, ha reggel időben kikelsz az ágyból, vagy ha nem felejtetted el meglocsolni a növényeket (RIP tavalyi fikusz).
Kezdd el észrevenni és értékelni ezeket az apró győzelmeket is!
5. Tedd fel a nagy kérdést!
Amikor azon kapod magad, hogy ismét leértékeled magad, állj meg egy pillanatra és kérdezd meg magadtól:
„Ez most tényleg segít nekem?”
Ha a válasz nem, akkor hagyd abba. Ennyire egyszerű.
Összegzés
Önmagunk becsmérlése soha nem segít, csak visszahúz. Elengedhetetlen, hogy megtanulj kedvesebben beszélni saját magaddal, mert végül is az egyetlen ember, akivel biztosan együtt kell élned egy életen át, az te magad vagy.
Szóval mi lenne, ha végre jó fej lennél magadhoz? 😉
Kezdj el ma másképp nézni az életedre, és figyeld meg, milyen csodák történnek körülötted! 🌸
Szeretettel,
Melinda
