Méltóvá válni – női kör a szerelemért
~~~~
nőiesség; önbizalom; önazonosság; női magabiztosság;
a női test egészsége és szépsége; szerelem; boldog párkapcsolat
~~~~
Minden Nőnek a lelkében ott izzik a vágy, hogy megélje női szépségét és kapcsolódjon a Férfihoz, a Társhoz, hogy eggyé váljanak a Szerelemben.
» Vágyjuk az egységet, az ölelést, a szenvedélyt.
» Vágyjuk a Társat, akivel az otthon érzése megérkezik, akivel szavak nélkül értjük egymást.
» Vágyjuk az érintését, a meghitt közelségét. A sok nevetést, az örömöt és a bizalmat.
» Szomjazunk arra, hogy ne csak fizikai, de szellemi, lelki társunkká is váljon, akivel megoszthatjuk gondolatainkat, érzéseinket, akivel testünk, lelkünk és szellemünk egyaránt kapcsolódik és kiteljesedik.
Lelkünk folyamatosan hív erre, és mi követjük lelkünk szavát, hiszen tudjuk, hogy amit ő sugall, az Igaz és Örök.
Bár sok sebet szereztünk már az úton, de tudjuk, hogy létezik valaki, akivel a teljesség a mindennapok részévé tud válni, és azt is tudjuk, hogy Ő ugyanannyira vágyik erre, mint mi.
Ahhoz, hogy meg tudj nyílni önmagad és a társad előtt is, sebeidet be kell gyógyítanod és minden olyan mintát és hitrendszert le kell tenned, amik eddig tévútra vittek téged.
Ebben fog segíteni Neked – igen hatékonyan – ez a 6 videó
mely olyan női tanításokat tartalmaz, amiket nem tanítanak az iskolában, sem az életben!
Ha szerencséd van, akkor női felmenőid ismerték és átadták neked a tudást, de ha nincs, akkor magadnak kell megtalálnod mindazt, ami nélkülözhetetlen a Nővé válás és Nővé érés útján.
Ez a 6 x másfél órás videó alapjaiban változtatják meg az életedet, mégpedig a jó irányba!
Amikor párkapcsolatról, az ideális társ bevonzásáról van szó, sokszor azt gondolják az emberek, hogy csak vizualizálni kell az ideálisat és ha elég kitartóan és elég nagy átéléssel teszik mindezt, akkor majd megjelenik az életükben…
És igen, képesek vagyunk úgy használni teremtő erőinket, hogy megjelenhessen az életünkbe a vágyott társ -igen, Te is! -, de ha nem éled a Holdenergiáidat, ha nem vagy tisztába a tested és energiarendszered titkaival, akkor hiába jelenik meg a nagy Ő, képtelen leszel vele kapcsolódni, képtelen leszel őt az életedbe befogadni. A nő Aranykapujáról szóló videómat nagy-nagy szeretettel ajánlom.
.
Az élő videóbejelentkezés után 2 órán belül, több, mint 160-an nézték meg a zárt facebook csoportomban ezt a videómat.
Nagy-nagy szeretettel ajánlom neked is!
A nő Aranykapuja
.
A videót ez az írás inspirálta: Kattints ide érte!
Ahhoz, hogy valóban élni tudd a szerelmet, a boldog, egymást kiteljesítő párkapcsolatot, fel kell oldanod a benned lévő blokkokat, a nőiségedet ért sebeket és a tudatalattidban lévő korlátozó hitrendszereket.
.
Pontosan miről szól ez a 6 videó?
Nézzük sorjában:.
Első videó: Nélkülözhetetlen alap tanítások az életről, az élethez való hozzáállásunkról + a test, mint egész. Mi az amit eddig nem vettünk észre?
Nézz tükörbe:
– Szépnek, boldognak, vonzó Nőnek látod magad?
– Választanád önmagad párnak?
Ezeket a témákat is boncolgatjuk jó alaposan. Kérdések, felismerések és megoldások.
Amikor megszületett bennem ennek a Női körnek az energetikája, még nem tudtam, hogy online formában is elérhetővé kell majd tennem. 1 nappal a Női kör indulása előtt történt az, hogy többen jelezték felém, hogy nagyon szeretnének jönni, de nem tudnak minden alkalommal velünk lenni, vagy nagyon messze vannak és nem tudnak feljönni Pestre. Ekkor jött fentről az impulzus, hogy felvételt kell készíteni, és teret kell nyitni arra, hogy még többen elérhessék ezen tanításokat.
Gyorsan ki is írtam a közösségi oldalamra, hogy szükségem lenne egy kamerára és láss csodát, 1 órán belül meg is érkezett a pozitív válasz, hogy a női kör indulása előtt megérkezik a kamera! 🙂 Juhéj!!! 🙂
Viszont nem volt alkalmunk arra, hogy kipróbáljuk és leteszteljük a kamerát, emiatt az első felvétel minősége nem lett a legtökéletesebb. Feliratoztam a videót, így tökéletesen érthető minden, ami elhangzik, csak a képi minőség élvezeti minősége nem a legideálisabb.
Kárpótlásul a második 6 alkalmas női körös hanganyagot ajándékba adom, ahol még + témák kerültek feldolgozásra. 🙂
Második videó: A medence és a női szervek fizikai szinten.
Többek között beszélünk az önvizsgálatról, szexualitásról és egyéb – a női testet érintő – nagyon fontos témákról.
Részletesen átveszünk mindent, amit a gátizmokról tudni kell.
.
Nézz bele a videóba!
.
Harmadik videó: A női mell.
Szintén a fizikai szintet érintő fontos információkat vesszük át.
Többek között: Önvizsgálat, mellmasszázs (képekkel illusztrálva és masszázs olajkeverék receptel, a telt és rugalmas mellekért), a mell szöveteinek rugalmasságának visszaállítása.
Érdemes végig nézni az alábbi videórészletet – mindössze 11 perc -, mert az elméleti rész mellett megmutatok 2 egyszerű, de igen hatékony gyakorlatot, melyek jótékony hatással vannak a mell egészségére és feszességére.
.
Nézd meg a videót!
.
Negyedik videó: A női medence energetikája.
Szó van benne többek között arról, hogy miért életbevágóan fontos a tudatos szexualitás. Hogyan tudjuk elvégezni az energia cserét, hogy a tiszta energiáinak kapjuk vissza az exektől. Ebben a videóban is van elmélet is és gyakorlat is.
.
Ötödik videó: A mellkas és a női mell energetikája.
Részleteiben beszélek a szívtérről, a szívcsakráról, az elme és a szív kapcsolatáról, a tudatos teremtés törvényeiről. Megdöntünk jó néhány korlátozó hitrendszert is. Megtudhatod azt is, hogy miért itt kell beszélni -a szívtér szintjén -és a helyére tenni a tudatalattival kapcsolatos hitrendszereket 😉
Mint ahogy az előző videókban, ebben is van elmélet és gyakorlat is.
Néz bele a videóba!
.
A 6. videóban komplex összefoglalás és összekapcsolás. Szó van a férfi-női minőségekről bennünk és a párkapcsolatban + néhány titkos női tudás… 😉
.
A női körön készült 6 videó ára (egyösszegű fizetés esetén) 52.000 forint.
A 6 alkalmas Női kör ajándékba jár a „Szakrális Nő útja, a kiteljesedett Nőért” képzésem mellé.
Részletekért kattints ide!
2 részletben (2*26.000 forint) fizethető.
Gondolj csak bele: mindösszesen 52.000 forintért a tiéd lehet 6 db másfél órás oktatóvideó – 1 videó csak 8.600 forintba kerül -, melyek hihetetlenül fontos elméleti és gyakorlati tudást tartalmaznak! ÉS mindezt az otthonod kényelméből, biztonságából tudod megnézni, ki se kell mozdulnod!
Fürgén fizetők ajándéka:
Azoknak, akik a megrendelésétől számított 1 banki napon belül befizetik a 6 videó árát, ajándékba adom a Szakrális Női energiáim visszaintegrálása (6.500 ft.) című meditációmmal.
.
.
A megrendelés elküldésével kijelented, hogy elolvastad és elfogadod az ÁSZF-et és az Adatvédelmi nyilatkozatot.
.
———————–
Pillanatképek a 6 találkozóból 🙂
.
Néhány visszajelzés 🙂
„Az utolsó női körünkön végig olyan érzésem volt, mintha csak nekem szólna minden,amit mondasz. Olyan voltál, mint Földanya – mosolyogva, végtelen türelemmel és szeretettel -, aki pontosan tudja mit kell tennie, mondania ahhoz, hogy a bábocska végre mozduljon és merje elhinni, pillangó lesz, akkor is, ha ő maga még nem is hiszi igazán.
Az „Avalon ködbe vész” az egyik kedvenc könyvem. Abban a papnők külseje is változik attól függően, hogy épp’ melyik női énjüket élik. Nem hittem, – és óriási ajándék, megtapasztalás volt – a saját szememmel is látni: van ilyen. Megmutattad nekem. Hálásan köszönöm ezt Neked! Láttalak gyönyörű papnőként, szeretetteli „bábaként”, hétköznapi nőként, anyaként. Más volt az arcod, még talán a termeted is…
Mint egy beavatás, szertartás. Összeállt: igazi NŐ vagyok, mágikus erővel, tudással, már most is… egyre inkább, és ha csak a 4 lányunknak mutatok utat, már akkor is sokat tettem. Most jöttem rá arra is, hogy idáig túlmisztifikáltam azt, ami olyan egyszerű, hiszen bennem van, csak engednem kell, hogy jöhessen.
Minden nőnek szívből kívánom, hogy átélje, érezze azt a csodát, amit megéltem az elmúlt hetekben….hogy rájöjjön mekkora varázslat nőnek lenni.
Köszönöm Neked az eddigi útmutatást, az ösvényt… hogy a nyomodban járhatok!” Eszter, Budapest***
Egyre jobban érzem magam! ….
El kellett mennem végre nadrágot venni magamnak – gyűlölök nadrágot venni, mert bele nézek a tükörbe és Úr Isten!!! – de most bementem a boltba, felvettem a nadrágot, belenéztem a tükörbe és azt mondtam, hogy ‘Tök jó lesz, mehetünk, jól áll’! Kijöttem a fülkéből és döbbenten konstatáltam, hogy én most azt mondtam magamnak, hogy ez ‘jól áll’?!? Atya Isten, haladok és fejlődöm!!! Szóval jönnek ezek az apró – igazából számomra nem is olyan apró – jelek, amik mutatják, hogy jó irányba megyek, hogy jól csinálom, hogy kezdem végre elfogadni önmagam Nőként!” Erika (a 6 alkalmas női kör 4. alkalmán)***
„Nagyon tetszik a 6 alkalmas Női kör online tanfolyam…
Tervezem, hogy a „Hogyan vezessünk női köröket” tanfolyamot is elvégzem, utána én is beállok a felvilágosítók sorába Észrevettem magamon egy pozitív változást a videók hatására… Köszönöm szépen a színvonalas munkádat! Boldog Karácsonyt kívánok!” Márta (online 6 alkalmas női kör)
.
Bármilyen kérdés esetén keress bátran a info@majorosmelinda.hu e-mail címen, vagy a +36/30-730-9378-as telefonszámon.
Remélem veled is találkozom!
Melinda
.
.