Értékteremtő és anyagi jólétet biztosító vállalkozás 3 ismérve

A vállalkozásodban van, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt szeretnéd, ahogy azt elképzelted. Sőt, néha kifejezetten keménnyé tud vállni egy-egy helyzet, ami igencsak megizzaszt és tartós gyomorgörcsöt okoz. Mindannyian szeretnénk egy értékteremtő vállalkozás büszke tulajdonosai lenni.

Ugyanakkor elpfordulhat a fenti helyzet és ezekben az esetekben a barátok, ismerősök és a családtagok nem a megfelelő személyek ahhoz, hogy releváns segítséget, tanácsot, útmutatást adjanak számodrra és a vállalkozásod számára.

Vagy azt mondják amit, hallani szeretnél, vagy azt, ami az ő nézőpontrendszerükben van, amit igaznak vélnek. Sokszor abszolút jó szándékkal állna hozzád és segíteni akarnak, de mivel nincs meg a megfelelő (objektív és szakami) rálátásuk, ezért képtelenek arra, hogy irányt mutassanak.

Túlnyomórészt vagy együttéreznek veled és sajnálnak téged – így erősödik benned az áldozati szerep -, vagy nyersen az arcodba tolják az igazságot, ami keményen aláássa a már amúgy is megtépázott önbecsülésedet.

Egy kívülálló (jó) szakember ezekkel szemben képes arra, hogy ítélkezés mentesen és „szakmai füllel” meghallgasson téged, és a kompetencia határain belül segítsen, támogasson téged. 

Egy jó szakember olyan lesz számodra, mint egy remek edző, aki a kitűzött cél – jelen esetben az értékteremtő vállalkozás létrehozása – elérésében hathatós támogatatást nyújt neked. Segít és támogat, hogy képes legyél megtenni a lépéseket, hogy elérd azt a változást és eredményt az életedben, a vállalkozásodban, amit szeretnél.

 

Az értékteremtő vállalkozás tartós eredményessége érdekében látnod kell a területeket, amiken rendent kell tenned, és amiket össze kell hangolnod.

Nem csak arra van szükség, hogy amit csinálsz abban igazán jó legyél, hanem arra is, hogy EMBERILEG és VEZETŐKÉNT is jóban legyél önmagaddal, a szerepköreiddel és a világgal. Nem lehet csak egy területtel foglalkozni, mert az kibillenést okoz.

EGY JÓ PÉLDÁVAL ÉLVE:

Hiába van az autódon a legspécibb kerék, ha a motor, a kormány és a fék is gondokkal küzd, akkor nem fogod tudni élvezni a sebesség és a kerekek tapadása által biztosított maximális élményt. 

 

Milyen főbb területek vannak, amik egy vállalkozónő életében és a vállalkozásában jelen vannak?

  • vállalkozónői önismeret (pl. női vezetői készségek, időmenedzsment, rendszerben gondolkozás, tervezés…)
  • női önismeret (Azért mert vállalkozol, attól még nő maradsz. Ha önmagaddal, a nőiességeddel nem vagy jóban, az drasztikusan kihat a vállalkozásod sikerességére, eredményességére.)
  • kommunikációs készségek (Pl.: szövegírás, lényeglátás, „Én-üzenetes” női kommunikáció, storytelling…)
  • magánélet – vállalkozás egyensúlya, harmóniája (ez az a terület, amit a legtöbben teljesen elhanyagolnak…)
  • online megjelenés (weboldal, social média (facebook, instagramm…), live adások, videós megjelenések, hanganyagok, stílus -> a webes desing is ide tartozik és a kinézeted, megjelenésed is ide tartozik…)
  • offline megjelenés (stílus, gesztus, viselkedés, kommunikáció, emberi kapcsolatok…)
  • vállalkozási vízió + magánéleti vízió (a vállalkozásodat és a magánéletedet nem tudod elszeparálni egymástól, ezért meg kell tanulnod együtt működtetni a kettőt)
  • Énmárka kialakítás és frissítés (mikor, hogyan, hányszor…)

Volt idő, amikor én is hanyagoltam a fenti listában lévő dolgokat… meg is fizettem az árát

 

Na de mi az a 3 pont, amivel mindenképp tisztába kell lenned, és 6 hónaponként rá kell nézned az értékteremtő vállalkozás létrehozásával és fentartásával kapcsolatban?

I.  Cél: A mai napohoz képest 1 év múlva hol tart a vállalkozásod és hol tartasz Te? Mi az az eredmény – konkrétan -, amit létre kívánsz hozni a vállalkozásod pénzügyi területén, és a vállalkozásod értékteremtése területén? Ehhez határozd meg, hogy most, ebben a pillanatban hol tart a vállalkozásod. Ne minősítsd, tudatosítsd!

II. Mire van szükséged ahhoz, hogy ezalatt az 1 év alatt létre tudd hozni, és el tudj jutnni az 1 év múlvára kitűzött eredményekhez? Honnan hova kell eljutnia a vállalkozásodnak, és milyen köztes állomásokra van szükség?

III. Miben fog változni a vállalkozásod ezalatt az 1 év alatt, és miben fogsz te változni ezalatt az 1 év alatt? Sorold fel az összes területet, amit fontosnak tartasz! Majd határozd meg azt az 1 (vagy 2) területet, ami a legnagyobb hatással van rád és egyet, ami a legnagyobb hatással van a vállalkozásodra, amit ha megvalósítasz, sok más területet is előremozdít és a Te, és a vállalkozásod javát szolgálja. Ezután kezdj el tudatosan fejlődni, és tudatosan fejleszteni ezt a területet.

Lehet, hogy elsőre mindez riasztónak és soknak tűnik.

Én magam is végig jártam ezeket a lépcsőfokokat, és egy idő után sikerrel vettem az összes akadályt. Te is meg tudod csinálni!

Szeretettel,
Melinda

Self-coaching

 

 


Önismeret Nőknek és Vállalkozónőknek

 

E-mail: melinda[kukac]eletorom-onismeretnoknek.hu
Tel.: +36/20-411-7532
Instagram: instagram.com/noi.vallalkozonoi.onismeret/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük